Stummer László
Démonaim, miért kísértek
Földi utazásom alatt?
Miattatok, miattatok
Léptem sokszor elakad!
Rálátok a világra,
A réten nyíló virágra.
Ki az erdőben, a réten
Lengedez a szélben.
Elmegyek a boltív alatt,
Amit a fák alkotnak.
Egymáshoz bújva, lágyan ölelkeznek.
Vajon mit súghatnak az erre tévedőknek?
Harc a réten
Mennyi finom illat,
S csodás madártrilla.
Sétálok a réten,
Annak közepében.
Szúnyog ars poetica
Én mindenkin élősködök.
Egy kicsit sem erőlködök.
Vígan szállok a prédára,
Ha elindul egy laza sétára...
Megmosom az arcom,
Majd letörölöm veled
A napközben ráragadt
Szennyeződéseket.
Lassan gyűjtöd bűneidet,
Míg életedet terelgeted...
Tengernyi a vétked!
A súlyukat érzed?
A szó bizony nem játék.
Mégis nagy ajándék
A költőnek, írónak,
A bánattól sírónak,
Terhet nem bírónak,
Másokat szánónak,
Senkit sem bántónak...
Már egy éve, hogy fenn vagy az angyalok között.
Szívünkből a bánat még ki nem költözött.
"Hiányzol, Apa!" - mondja Édesanyánk.
"Hiányzol, Papa!" - mondják az Unokák.
"Hiányzol, Apu!" - mondják a Fiaid.
"Hiányzol, Öreg!" - mondják a Focis-társaid.
Ne rohanj el, kérlek!
Állj meg egy szóra!
Csendesüljön el
A ketyegő óra...!
Az erdőbe beléptem,
Sötét lett köröttem.
De szétáradt a nyugalom
A lábamon, a karomon.
Elérte a szívemet,
Simogatta lelkemet.
Széken ülve, kuporodva.
Csendes dallamot dúdolva.
Ölelésre vágyom újra.