Stummer László
Az élet színdarab.
Végig kell, hogy játsszuk.
Miénk a főszerep.
Majd véget ér táncunk...
Egy szédült éjjelen.
Keserv álmot láttam...
Tánc forgott féktelen!
Ál-Arcbálban jártam...
Elindul az Életvonat a kijelölt vágányon.
Van, hogy robog, van, hogy tolat,
Hogy aztán néha megálljon.
Szeretnék hótakaró lenni!
Földön fekvő hótakaró.
Belepni mezőt, rétet.
Rajtuk elterülni. Az volna jó!
Sokszor eléd állok.
S szemedbe nézek.
De vajon mit látok:
Önmagam vagy Téged?
Megfogni és elcipelni
Nem sikerülhet nekünk...
Mégis minden egyes pillanatban
Ott vannak Ők mivelünk.
Démonaim, miért kísértek
Földi utazásom alatt?
Miattatok, miattatok
Léptem sokszor elakad!
Rálátok a világra,
A réten nyíló virágra.
Ki az erdőben, a réten
Lengedez a szélben.
Elmegyek a boltív alatt,
Amit a fák alkotnak.
Egymáshoz bújva, lágyan ölelkeznek.
Vajon mit súghatnak az erre tévedőknek?
Harc a réten
Mennyi finom illat,
S csodás madártrilla.
Sétálok a réten,
Annak közepében.
Szúnyog ars poetica
Én mindenkin élősködök.
Egy kicsit sem erőlködök.
Vígan szállok a prédára,
Ha elindul egy laza sétára...
Megmosom az arcom,
Majd letörölöm veled
A napközben ráragadt
Szennyeződéseket.
Lassan gyűjtöd bűneidet,
Míg életedet terelgeted...
Tengernyi a vétked!
A súlyukat érzed?
A szó bizony nem játék.
Mégis nagy ajándék
A költőnek, írónak,
A bánattól sírónak,
Terhet nem bírónak,
Másokat szánónak,
Senkit sem bántónak...
Már egy éve, hogy fenn vagy az angyalok között.
Szívünkből a bánat még ki nem költözött.
"Hiányzol, Apa!" - mondja Édesanyánk.
"Hiányzol, Papa!" - mondják az Unokák.
"Hiányzol, Apu!" - mondják a Fiaid.
"Hiányzol, Öreg!" - mondják a Focis-társaid.