Sz. Pál-Kutas Orsolya
Csordul a jég, télnek vége,
üssünk hát a fenekére,
forralt bort a poharakba,
ízes fánkot az asztalra.
Zsebemben nem csörög a pénzem,
költöttem este én merészen.
mindenki nevette,
rossz kedvem elűzte.
hittem, hogy már mindent elértem.
Szép volt ez az Óév
Igaz sokat (s)írtunk,
Lelkünkkel sokakat
Vallomásra bírtunk.
Már hull a hó, s a nagykabát
elfedi testem sebeit.
A gondolat, mi felkavart,
a múltban olyan messze vitt.
Hó-hó-halihó,
havon fut majd a szánkó.
Szarvas szalad előtte,
a lábát ki ne törje.
Érkezik télapó vérvörös subában,
sok-sok ajándék van a hátán a zsákban.
Megrázza szakállát, s ezer pehely árja
hull meleg takaróként a komor világra.
Érkezik sorra a négy ember,
múlik a nyár, megjött szeptEMBER.
Fecskehad készül, drótkötélre ül,
messze, jaj, messze a határ.
Nem kívánok megfelelni másnak, csak neked,
őszinte, szerető szívvel fogom kezedet.
Ígérem, hogy már tehozzád sírig hű leszek,
ellenedre már ezután semmit sem teszek.
Két szív indul, kéz a kézben,
vendégek kísérik.
Nagy az ünnep, mert az áldást
életükre kérik.
Hol hegyek közt pihenhetek,
odavágyom, odamegyek.
Mit nekem a zaj és lárma,
benne a szívem oly` árva.
Magamba` hordozlak,
féltelek, védlek,
s úgy ölel szívem, mint
kismadarat a fészek,
mert nem múlik a láng,
minden hiába,
a koporsófödél
szívemet nem zárja.
Ellobbanó gyertyalángok,
tisztelet és főhajtások
fénye idéz régmúlt képet...
Pesten van egy Tréfatrafik,
hol sok csodás tréfa lakik.
Ha odamész, rácsodálhatsz,
jelmezőkből van a tárlat.
...megannyi kopjafa, könnybús temető,
mert elföldelve, feledve sokuknak
nem fedi szemét virág, sem keszkenő.
Anyák napjára
Kis csillagok, égben lakók,
mondjátok meg nekem a szót,
amellyel azt köszönhetem,
amit Anyám adott nekem.