Szabó Edit
Egyenes út, hol van vége,
teszem lábam sorban lépve,
hátam megett hosszú határ,
célom vajon merre talál?
Csillagfényes éjszakában
elindult az éj leánya,
erdő fái szelet fogják,
fehér ruháját fodrozzák.
Hosszú, forró nyári napok,
hol a boldogság ragyogott,
szabadságban eltelt a nyár...
Zólyomi várúr elsőszülött gyermeke
úrként jött e világra,
korának elitje vitte gazdagságba
és apja hatalmába,
felvidéki megyék, várak kapitánya
fiát szabaddá tette.
Hajnal hasad, pirkadatban
kertnek végén az udvarban
felébredt a házak ura,
riadózik kakas módra!
A templom fent magasodik,
fenyőfák körbeölelik,
magasan van az ablaka,
tér közepét körben tartja.
Borzalmas nagy veszteség,
természettől szenvedés,
jégesővel jött vihar
rengeteg fát kicsavar.
Fénylő habok megszürkülten,
széllel magasra repülnek,
átszelik a partok hosszát,
nem kerülik a kanosszát.
Hajnali Nap felragyogott,
búzamezőt aranyozott,
szépen sárgul határszámra,
megérett az aratásra.
Magam vagyok a természet rejtekén,
a fák lombja és virágja eltakar,
sokszor szállanak felettem a fecskék,
hangjuk, a csiripelésük nem zavar.
Remegő kisgyermekekből
első osztály tanterméből
fiatalemberré lettél,
kilépsz most az élet felé.
...neked adom forró Napom,
öleld át az egész testem,
öleld át az egész lelkem.
"Akácos út, ha végigmegyek rajtad én,"
minden kedves, halkan sóhajt az éj,
kertek alján, virágzó fák alatt
szeretném én csókolni ajkadat.
Isten éltessen minden gyermeket,
boldogság érzése legyen veletek,
érezzétek a szabadság illatát,
féltő szemek vigyázzák a varázst.
Piros pünkösd napján
kinyíltak a rózsák,
apostolok hátán
jött a szent megváltás!