Szabó Edit
Versek és a gondolatok,
úgy kérem, hogy maradjatok,
maradjatok életemben,
nélkületek üres leszek.
A Béke Világnapján született Petőfi Sándor
Január elseje újév ünnepe,
hajnaltájban világra megszületett
a versírásunk igen nagy mestere
és költészetünk egyik fejedelme!
"Ballag már az esztendő,"
lassan jár mutató,
halkan csepeg az eső,
nem lesz kacagtató!
Csendesen hullámzik tónak a vize,
aranylón díszeleg égszínkék színben,
alkonyat csendjében senki sem beszél,
halkan sugárzik, csak szótlanul mesél.
Kéményseprő már vígan jár,
végigkotort, ami ma várt,
pohárkába kis kóstoló,
mosolya már felragyogó!
A fenyőfa fényesen tündököl,
doboz kezemben, látni oly öröm,
"Én nem tudom, mi ez, de jó nagyon,"
a szeretet ajándékát kapom.
Milliónyi csillag csillog az égen,
Hold fehérje leragyog a sötétben.
"Az élet egyre mélyebb erdejében"
varázslat a tündöklő máglya fénye.
Mindegyiket ismerem,
"tudom, hogy merre mennek,"
mikor, hová indulnak,
végigjárom az utam.
Barna bőröm régóta maradt,
nem kopott meg az évek alatt,
hátamon csodás az ősiség,
bátran mondom, testem most is él.
Itt jár már az év utolsó hava,
decembert írunk a naptárakban,
nagy szakállú nézi csomagolást,
"Mikulás ment a hátsó gangon át",
hogy megnézze szarvasát és szánját,
vajon minden útra készen áll már?
Felkelő Nap fényes csillag
ragyog hajnal sötétjébe,
ékes szeme messze pillant,
meglepődik hajnalfényben.
Felmentél a hosszú lépcsőkön,
nem értettem, volt benne öröm?
Hisz nagy csendet hagytál itt nekem,
örökre elveszítettelek!
Őszül hajam, belekapott már a dér,
közelben van, hamarosan itt a tél,
fehérrel keverednek barna szálak,
felettem fekete fellegek járnak.
"És jó volt élni, mint ahogy soha",
kedvesem, látod, őszül az erdő,
megyünk együtt, hisz vár a hegytető,
léptünk nyomát még nem fedi moha.