Szabó Edit
Isten éltessen minden gyermeket,
boldogság érzése legyen veletek,
érezzétek a szabadság illatát,
féltő szemek vigyázzák a varázst.
Piros pünkösd napján
kinyíltak a rózsák,
apostolok hátán
jött a szent megváltás!
Hallod a zenét,
fejedben játszik,
néma dallamok
adják ütemét,
körötted a csend,
árulkodó rend,
senki nem beszél,
halkul a zenéd...
Édesanyám, ha látnád gyermeked,
örömet szerez sok-sok embernek,
mint neked is örömet jelentett,
mikor kapudban mindig megjelent.
Édesanyám, hazavágyom,
két ölelő karod várom,
léckerítés és a kapu,
hazavárna én kis falum.
Oly hatalmas, nagy építmény,
téglából rakott meredély,
varjúrajok körbeszállják,
felettük szürkül magasság.
Zöld fűszálak ékesen díszlenek,
föld aljzatát belepik teljesen,
tavaszi napsugár fénye ragyog,
gyorsan megindulnak új hajnalok.
Magas hegyek vonzásában,
felhők alatt egymagában
ég felé nyújtózik egy fa,
végtelenség az ő titka.
Megcsalt már az élet,
kegyetlen a végzet,
hajnalok hajnalán
kinyílik a lélek,
magában beszélget.
Egyedül meghal a szívem,
egyedül élni érdemtelen,
küszködik lelkem
egyedül, bennem
a halál gyökerez.
Vérvörös ruhában pompázó lány
messzire tekint a hajó korlátján,
ünnepi öltözék testére simul,
lassan a Nap fénye is bealkonyul.
Az ember néha néz csak oly komolyan,
Szerte bámul, apránként teszi dolgát,
Az arca mása most egészen olyan,
Mintha valaki másnak élné sorsát.
Páradús volt a levegő,
mégsem hullott hó vagy eső,
kora reggel fák ágain
kopaszon csak dér magaslik.
Telihold a kora estén
fennragyog az ég tetején,
hatalmasan kerek fénye
tükröződik folyón élve.
Ablak melletti sarokba
vackolódott az anyóka,
fény világít az ablakon
arra, mi kezében vagyon.