Szabó Piroska (Orchidea652)
Megérintenélek, de nem lehet,
Szólnék hozzád, de nem merek...
Nem kérek, Uram, pénzt és gazdagságot,
Nem kérem az örök életet,
Add, hogy mindig tisztán lássak,
Add, hogy bűntelen legyek,
Add, hogy sokáig lássam a napot,
Add, hogy újra érezzek...
Bakancsom nyomán sír az avar,
Mert alatta hóvirágot takar.
Kulacsomba forrásvizet merek,
Tenyeremben napot melengetek.
Nem azért ordítottam
világra magam,
hogy bűnben éljek,
hogy keresztre feszüljek
másokért.
A fénynyaláb szomorú-áttetszően villogott a tócsában.
Tétova léptek indultak... valahová...
Különböző geometriai alakzatú kő, kavics gurult
A lábak által bizonytalanul, céltalanul.
Vajon ad-e még időt a Teremtő,
Hogy ismét szeretni merjek?
Hogy egy megtört lelket boldoggá tegyek?
Hogy a szerelemben úgy fonódjanak eggyé a testek,
Mint az imára kulcsolódó kezek?
Benne van a nyárfák susogása, a tücskök szerenádja,
A sötétség félelme, a csend ereje.
Benne van a bánatokat csitító csillagtakaró,
A mindenség hatalma, s a lelked fohásza.
Fészkében elhagyott fiókaként
csak tátogok.
Ki táplálja testem,
hogy lelkem se haljon?