Szaip Istvanne
"Elindultam szép hazámból,
Híres kis Magyarországból."
Félve féltem visszanézni,
Ismeretlen útra lépni.
Vettem egy pár piros csizmát magamnak.
Abban megyek a rózsámmal a bálba.
Piros csizmám lakkos, fényes,
Az én rózsám nagyon kényes
Magára.
Felváltja a Nap a Holdat.
Dalolnak a kismadarak.
Érzi rigó és csalogány,
Ünnepnapot rejt a naptár.
Új világról álmodom,
Hol kevés a gizgaz s gyom.
Színes virágunk fölé
Nem nő folyondár, repkény.
Papa, kérlek, jöjj haza!
Vár Téged a kisfiad.
Kerti hintám leszakadt.
Nincs, ki azt megjavítsa.
Egyszer volt, hol nem volt,
Volt egy kiselefánt.
Mindig a földön járt,
Fára ő sosem szállt.
Van, mikor a simogatás
Az emlékek fátyolán át
Talál miránk Anyák napján
És az évnek minden napján.
Megszületsz, sorskönyved nem adják kezedbe.
Lapok mit rejtenek, később sem ismered.
Tán meg sem értenéd. A rózsa tövisét
Szorítni mered még. Jövőt látsz és remélsz.
Ha a költő lelke sír,
Papírt keres, verset ír.
Nem karcol a tolla most.
Nem zúdít Rád bánatot.
A tavalyi rózsaszál,
Amit kaptunk Nők napján,
Rég elszáradt, más nyílott.
Apa és férj toporog,
Hogy egy újat átnyújtson.
Megkérdezlek, vándormadár:
Két hazát mért választottál?
Melyikük ad otthont Neked,
Hol ver gyorsabban a szíved?
Ha a macskád fekete,
Ne hidd, hogy a szerencse
Ezért kerül téged el.
Erdő mélyén vadászház.
Régóta nem lakják már.
A hűvös szél ki-bejár
Ablakán.
Eltörött a pezsgős-üveg.
Finom nedű széjjelfröccsent.
Elpárolgott a maligán.
Mivel koccintok éjféltájt?