Szaip Istvanne
Eltörött a pezsgős-üveg.
Finom nedű széjjelfröccsent.
Elpárolgott a maligán.
Mivel koccintok éjféltájt?
Az a pelyhes fehér hó,
Mi szenteste rám hullott,
Nem olvadt el, nem is hűt,
Megmaradt szép emlékül.
Fut a nyár, ősz van már,
Szél rázza fák ágát.
Földre hull, kopp-kopp-kopp,
Dió és mogyoró.
Csend van most, ki tudja, hol... felhők közt bujkál a Hold?
Csend honol, ki tudja, hol élnek a fiatalok.
El kell menned, láttuk rég.
Kértünk volna, maradj még.
Erőd lassan elhagyott,
Rögös utad elfogyott.
Forró nyárban, hóesésben
Ráncos keze verklit teker.
Múltat feled, jövőt temet.
Poros úton poroszkál,
Elköszön a délibáb.
A hétszínű szivárványt
Nem látod eső után.
Pákozdon született,
Sok szép nőt szeretett.
Ki viszontszerette,
Nótája rabja lett.
"De szeretnék gazdag lenni,
Egyszer libasültet enni"
Libasültet ettem párszor,
Mégse hidd, hogy gazdag vagyok.
Megkérdeztem a medvét,
Ízlik-e a lépes méz?
A válaszra nem vártam,
Felmásztam egy tölgyfára.
Szép csaplárné viselt gondot rája.
Nála talált puha, vetett ágyra.
Fáradt lovát este megitatta.
Neki száraz bort töltött kupába.
Kézbesítői állást
Hirdetnek a postánál.
A kis teknőc s a csiga
Jelentkeznek postásnak.
...Ismert sok szép régi nótát.
Mikor hegedűjén játszott,
A fél falu vele dalolt.