Szakács Zsóka
Szemed nem láthatja a Nap fényét,
de bőrödön érezheted a melegét,
nem láthatod a virágok színeit,
tapinthatod lágy, selymes szirmait.
Mindannyian tele vagyunk gondolatokkal, érzésekkel,
ezt sokszor nehéz megosztanunk a környezetünkkel,
csendben, zárkózottan éljük le minden egyes napunk,
kifejezni, amit lelkünkben érzünk, nincsen elég szavunk.
Számodra nagy meglepetést szereztem,
mikor testvéremmel egy napon érkeztem,
oly aprócskák voltunk, s nagyon féltettél,
hogy életben maradjunk, mindent megtettél.
A szívből jövő szavak igazi gyöngyszemek,
áthatja mindet az őszinte, önzetlen szeretet,
nem ébresztve bennünk gyanakvást, kételyeket,
mindent elárulnak a kristályként csillogó szemek.
Mit tehetnék, végre megérts,
nincs rá okod, ennyire félts,
hagyd élni az életemet,
engedd el néha kezemet!
Nincs rá elég szavam megköszönni neked,
végigharcoltad velem minden harcomat.
szeretetedből merítettem a bátorságomat,
biztonságban éreztem magam melletted.
Az életben ezernyi gond és baj között
vedd észre a jót és szívmelengetőt,
lásd meg a felkelő nap szépségét,
érezd a napsugár éltető melegét!
Barátnak lenni nem mindig könnyű,
a barátság nem csupán kacagás és derű,
olykor vannak nehéz időszakok,
ilyenkor jössz rá, kik az igaz barátok.
Isten vigyázza minden lépteteket,
őrizze meg tisztán a lelketeket,
nyújtson néktek örömet, békességet.
Ó, mondd, édes Istenem,
miért kuszálod életem,
a boldogság pillanat nekem,
miért nem jár nekem a kegyelem?
Édesanyám emlékére
Kegyetlen a sors, hogy elragadott tőlünk,
Lelkünkben őrizzük sok közös élményünk,
Mikor együtt sírtunk és nevettünk,
Egymást mindennél jobban szerettük.
Angyalként érkeztél a földre
mindannyiunk nagy örömére,
fényt hoztál az életünkébe,
békét, szeretetet a szívünkbe.
A szeretetből sosem elég,
Mindig van kinek adni még,
adni önzetlenül, viszonzást nem várva,
ezáltal a saját lelkünket megtisztítva.
Lásd meg bennem, milyen vagyok,
lelkemben mennyi értéket hordozok,
melyből őszinte szívvel adhatok.