Szakács Zsóka
Más lett a világ és az életünk,
A sors nagy leckét ad nekünk,
Egymásra kicsit jobban figyeljünk,
Másokkal emberségesek legyünk!
Légy hálás mindenért,
mit életedben kaptál,
a jóért és a rosszért,
mindig valamit tanultál.
Merj mindig nyíltan beszélni,
Őszintén, szívből nevetni,
Bármi történjék is, önmagad lenni,
Ki mit gondol rólad, azzal nem törődni.
A változás ott van benned,
útjára kell hogy engedjed,
megkönnyebbüljön a lelked,
boldogabb lehessen életed.
Anya, kérlek, segíts nekem,
Nézz le rám, vezess engem,
Adj erőt újra kezdenem,
Az akadályt leküzdenem.
Sohasem tudhatod, mit hoz majd a holnap,
mi vár rád, ha rád ragyog a felkelő Nap,
fényével messzire űzve el a tegnapot,
reménnyel töltve meg az új napot!
Mikor csalódást okoz olyan valaki,
kiben feltétel nélkül tudtál bízni,
szívedben már nincsen vigasz,
semmi nem lesz már ugyanaz.
Úgy hiányzol, kedvesem,
bárcsak itt lehetnél velem,
letörölnéd fájó könnyem.
Mit jelent a szó, szeretni,
ezt lehetetlen elmondani,
lelkünk mélyén kell érezni,
pénzért nem lehet megvenni.
Az idő gyógyír minden bajra,
szomorúságra, bánatra,
jön egy új nap, gondolj arra,
mennyi jót hozhat számodra.
Van úgy, mikor más ember gondolatait olvasod,
megdöbbensz, milyen hasonló a gondolkodásod,
mennyi mindenben hasonlít a sorsod,
az életben neked is nehéz eligazodnod.
Szánj időt néha magadra,
legbelsőbb gondolataidra,
figyelj a szíved szavára,
a lelked mélyén rejlő titokra!
A fájdalom könnyei égnek a szemedben,
ezernyi válaszra váró kérdés a lelkedben,
érzések kavalkádja a szívedben,
teljes a zűrzavar az életedben.
Mikor már azt hiszed, minden elveszett,
nem bírod tovább cipelni a terheket,
a sors melléd sodor olyan embereket,
kik önzetlenül nyújtanak segítő kezet.
Sokszor már nincsenek szavak,
A fájó emlékek elnémítanak,
Lelkünkre bilincsként szorulnak,
A könnyek patakként csorognak.