Szaksz Vanessza
Tavaszi szélben rejlő parányi boldogság,
Mellébújva csak egy dologra vágytam.
A nap alkonyatba folyó szirmait elfújta,
Hamar sötétség nehezedett a városra.
Szívem az örök bánat foglya,
Pedig csak szeretni akartam.
Színarany sugallatú felleg alatt,
Ahol a legkecsesebb dallam árad,
Kicsiny szívem újjáéledt,
Nincs már mitől félnem.
A napot elfedte a szürke gomolyfelhők tengere,
Szél is csapkodott, így bizonyított erejével.
Az idő hanyatlásának aprólékai
Érzem a bőrömön, hogy egyre idősebb leszek,
Több emlék integet, ahogy az úton lépkedek.
Szeresd önmagad, és várd a Dalt
Szemében láttam a kék színű ragyogást,
Megbabonázott, mintha történt némi varázslás.
Magamhoz húztam, hogy érezzem a karjaimban,
Csókolni akartam ott és azonnal.
Kisgyermekként keresve a szépet,
És örökké a csillogást felfedezni egy kőben.
Szívem megremegett, mert kaptam egy könyvet,
Betűket sem ismerve kerestem a képet.
Reménykedem a csodák fényében,
És hogy angyalok kísérnek, bármerre lépek.
Keresd a helyed a homályban,
De senkit sem láthatsz tisztán,
Nem tudhatod, hogy ki lesz később barát.
"Költő vagyok - mit érdekelne
engem a költészet maga?"
Szavakból előtörő varázslat,
S a költő sorokba bújtatott jelleme.
Hallani szeretném a hangod,
Érezni akarom, ahogy a kezemet fogod,
Magadhoz láncoltál tavaly ilyenkor,
Látni akarom utoljára a mosolyod.
Itthon vagyok, de mégsem itt élek,
De szabadságot ad a léleknek.
Gyönyörűen tekint rám szépségével,
Nyugalmamat itt meglelhetem.
Varázslat
Könnyű pihe szellő,
Lehelete a kőnek.
Mely bennem vonult végig,
Varázslatos kis szépség.
Szeretlek születésem óta,
Szíveden hordozol és támogatsz.