Szalai Mária
a falakon túl
titkok
kecses szimmetria
magányos
lehajló ágú
pálma mellett
szökőkút
felfelé törő zaja...
csendesen
csorognak
a napok
néha szél zúg
máskor eső csorog
dolmányos varjú ül
egy kiszáradt fa
gyönge ágán...
lemenni
lelkünk
pincéibe
elsimítani
a port
régi emlékek
titkok
lezárt ládáiról...
ki tudja
minek örülök
ki tudja
mi a szívem vágya
te tán nevetsz rajta
de nekem
az a mindenem
válogatok...
most
mellédbújok
gondolatban
óvatosan
hogy álmod
ne zavarjam
átölellek
lágyan...
ültem a teraszon
s néztem a fák
lassan hervadó
színessé
váló levelét
porszagot vert fel
a csendes eső
és én csak...
kicsit fázom
szeretném
bőrödből kötött
kis kabátom
magamra teríteni
ölelni
álomba aludni
magunkat...
lassan
nagyon lassan
csendesül a fájdalom
vissza őt
nem hozhatom
őrzöm
utolsó mosolyait
amivel fogadott...
szanaszét
az éjszakában
minden
csak a füst száll
lustán
elnyújtózva
az esti szélben
susogó levelek...
gyere
a csöndembe
hallgatásomba
lélegzetvételembe
fulladásomba
napfényembe...