Szalai Mária
kettesben
vagyok
az esővel
hűs könnye
rám csorog
s a kivágott fák
rég elfeledett
odvából...
egy csendes
óceán a lelkem
mély
s felszínén
sem csacsognak
habok
néha meglátogatnak
óriások...
ültem a teraszon
s néztem a fák
lassan hervadó
színessé
váló levelét
porszagot vert fel
a csendes eső
és én csak...
mióta vagy
még futni is tudok
ha csak álmomban
mióta vagy
számolom a napokat
üres ágyamba úgy bújok
mintha melléd
fejem úgy teszem...
csendesen
csorognak
a napok
néha szél zúg
máskor eső csorog
dolmányos varjú ül
egy kiszáradt fa
gyönge ágán...
ki tudja
minek örülök
ki tudja
mi a szívem vágya
te tán nevetsz rajta
de nekem
az a mindenem
válogatok...
kikötni végre
megpihenni
nem fogni be
szeleket
se vadakat
se szelídeket
ülni a parton
csillagfény alatt...
sss súgta a szél
zzz zúgta az eső
drrr dörögte az ég
és párnámon
megfordulva
éreztem
hogy elég
és súgtam...