Szalayné Komlósi Gizella
Párnánkon már az ősz pihen,
Álmodunk együtt színesen,
Vágyak közt járunk csendesen
Vörösbe hajló esteken.
Ősz suttog a fák alatt,
Hull a sok levél,
Pörgő-forgó táncukban
Nyár emléke él,
Rezes álom szenderül,
A vén tölgy elpihen,
Csend honol a föld felett,
Jöjj hát közelebb.
Zizeg levél, őszre jár,
Deresedik a határ,
Fázik már a kismadár,
Szüretelők dala száll.
Oly kék az ég, nézd, kedvesem,
Ki égre néz, csodát teremt,
Elnézem én az úszó felhőt,
A nyári nap szívemre rádőlt.
Kerestelek ma kertben, friss virágban,
Udvaron, elárvult járdaköveken,
Hold fürdette nyári éjvilágban,
Röpke léptű néma fényeken.
Enyhe az est, ölel a szél,
Habok felett lágy pára kél,
Egy apró csepp pillámra ül,
Versek szállnak a víz körül.
Nézem, hogy futnak a percek,
Régen volt, vágytam a csendet,
Most némán hallgat az óra,
Megtört s pihen a rugója.
Álmodni kell,
Álmodni minden áron,
Bárhogy is fáj,
Hagyni, hogy fájjon.
Hófehér kis gyöngyvirág,
Árnyat nyújt a zöld faág,
Csilingeld szívem szavát,
Hagy hallja édesanyám.
Emlékek szárnyán
Elmúlik az éj, lassan aludni tér,
Gyengéden kezed a kezemhez ér,
Egy kóbor kis csillag, nézd, még itt maradt,
Szemedre tűz huncut kis lángsugarat.
Eljöttem szállni fent a kékben,
Ringani felhők lágy ölében,
Nem kérni s nem adni a mának,
Lebegni földöntúli boldogságban.
Árnyak kúsznak az éjben,
Némák fenn a csillagok,
Lassan kinyúlok érte,
Hiába, el nem kapom.
Nem tudjátok, mi is lesz most énvelem,
Elmondom hát gyorsan, jól figyeljetek,
Szól a vekker, odacsapok, csitt legyen!
Ezután már hosszú lesz a reggelem.
Mondhatnék neked ma annyi-annyi sok szépet,
Adhatnék rózsát, pirosakat és fehéret,
Helyette odaadom a lelkemnek dalát,
Hisz Te vagy az életemben a legszebb virág.
Mint mesevilág, szikrázik az est,
Áhítatos csendre szólamot fest,
Lelkeknek húrjain szent dallam kél,
Magasztos, ünnepi éjről mesél.