Szalóki Sándor
Az ember gyarló, van, mikor vétkezik,
csúnyán beszél, vagy tilosat étkezik,
esetleg álmodozva elréved,
észrevétlen tilosba téved,
ijedten néz, azt a,
hát ezt most jól elszabta,
tagadni nem lehet, sután magyarázza,
hazugságmeséit kisujjból kirázza...
meggondolatlanul őszinte kisgyerekek
megdermednek a felnőtt emberek
véleményük meghökkentő
kedves vagy sértően megdöbbentő
Nyár volt, nagymamájéknál nyaraltunk Felsősimán,
titkainkról suttogva beszélgettünk, három óvodás titán.
Nagy ficfa alatt üldögéltünk a földön sorba`,
ujjainkkal vagy kis gallydarabbal rajzolgattunk a porba.
Mikor dús a mező, hallgat a nyáj, legel,
szájukat betömi bőséges eledel.
Pásztor! Ne szűnjön meg ez a boldog jólét,
nem mennek szomszédba ők a hangos szóért,
csak míg szórakozva iszogatnak jó lét.
A Nap már elfáradt, vöröslő arccal,
szemlesütve ballagott,
erdő fáinak hosszú árnyékában
a tücsök még hallgatott.
Sok minden van kőbe vésve,
de semmi nem végleges,
a változás elsöpör mindent,
múlt, jelen csak időleges.
Mikor megszülettem, nagy levegőt vettem,
azt mondták, nem sírtam, ordibálni kezdtem.
Ez nem változott, mikor mérges vagyok,
kirobban belőlem, most is ordítok.
Szemekből csurgó, könyörgő könnyek,
zsaroló, vicsorgó vírusszörnyek.
Most már úgy számoljuk az elszálló éveket,
a COVID-járvány után történt vagy született.
Még senki nem tudhatja, mi jön még ezután,
nagy globális tervek már nem is lesznek talán?
Karantén pocakra gyúr az egész világ,
máris vitatkoznak, sorolják a hibát.
kétezer húszban bevágott a bomba,
a koronavírus dönt mindent most romba,
lassan letérdepel a globális világ,
rémület, könyörgés, égbe szálló imák.
Bátorság felső határa, önfeláldozó, vakmerő,
Nem rettenti meg a halál, nem várja a köztemető.
a lenyugvó nap égi pallosa
végighasogatta a nyugati horizontot...
Szállni, mint a gondolat, titokzatos galaktikus világba,
Zene szól, dalol a világ, zene a művészek különleges imája.
Altatódal, népdal, opera, operett, rock és modern dallamok,
Legyen hallgatója, teljen meg a nézőtér, páholyok, karzatok.