Szathmáry József Maryjoz
hangtalanul, lábujjhegyen lépeget mellettem
a márciusi este, majd a lépésből
könnyedén grand cabriole-ba lebben,
visszaérkezik a pózba (ballettó),
néz, nagyot néz a macska,
az iskola hízott macskája,
majdnem nyújtózik egyet,
de meggondolja...
ma már nem tudom,
melyik napon történhetett a változás.
nem volt olyan nap és óra, amihez köthetném.
csak azt tudom,
hogy az időt nem érzékelve
szép lassan nekikészültem
ritkuló lombkoronáim lehullatására,
az évtizedes gyökereim kitépdesésére.
...hidegen borulnak rám az elhasznált szavak,
az álmok kopottak,
fékez a hiány.
belém költözött a tenger.
morajlása, fodrai és hullámai terjednek bennem,
mint ezred szú az öreg fában.
percegve őrölnek, hömpölyögnek sejtjeimben,
sójukkal átrágva membránjaimat.
Edogawa
kő, fa, agyag, moha
víz, folyó, tenger, kavicskert
semmibe vesző mantrázó
mandulavirág - illattal átölelő
kolostor - mély pirkadati csend
séta és ima.
Csapdába estünk, teljes szélességében és mélységében kiterjedő,
egzisztenciális rácsokkal körülvett,
sekélyes, röpke örömök és gyors érzések szorításába,
ahová már alig érnek el az ingerek,
ahol a közöny egyre vastagabb burkokkal fedi a lelkeket,
ahol a folyamatok és a tettek a végtelenbe veszve...
Még őrzi zöldjét a tűnő nyár,
de a kertben már csillogó gyöngyként
harmat fedi a füveket,
és az aszfalt fekete szemcséin
apró vízgolyók csillámlanak.
Anyám szerette a májust.
Nyíló örömmel fogadta
az ígéret havának ébredését,
a Maja vörös ragyogását,
hajnalfájának muzsikás kitáncolását,
kincsét, a reményt,
a fa, fű, virágos Pünkösd hajnalát,
a vaskorlát friss zöldjét...
Határok közé kényszerített tereimben érzem
pillanat változás-nyomaim halk elmúlásait,
kép-igazság ígéreteim feszülését,
a színek és vonalak fájdalmas-édes ébredését...
Közelítve és távolodva,
Tér és idő szűkülő metszetében,
Árokszállási szegényes kert-ölelésben,
Utakon feszülve,
Új utakra térve,
Városi kromoszóma aberrációk fogságában
Pörgünk, repülünk, utazunk, félünk,
Földeket, vadakat, vizeket, egeket felejtve...
Most biztosan sétálsz a szép időben, vagy töröd a jeget a járdán
Én meg itt kuksolok és figyelem a szomszédos háztetőt
Kiolvastam Márai naplóját
Márai magányos, magának való, nyakas, bús ember
Gondolkodom, mit ebédelhettél ma
Biztosan nagy összevisszaság van az otthonodban, olyan igazi gázos helyzet
mégsem hiszem, hogy gagyi tányérjaid vagy bögréid lennének
Azt sem feltételezem, hogy műszálas ágyneműben alszol...
Vérző edények
Vastag lávarétegek fogságába zártan
Izzik fel lassan a lélek
Teret adva a múlásnak
Tálakból ömlik szét a száradó idő
Ráncot vetve az egykor
Sima homlokú ébredésen...