Szécsényi Barbara
tavalyelőtt verset írtam anyámról
a kertről a különbségeinkről
hogy mennyire más megoldásokban hiszünk
illetve nem hiszem hogy megoldás lehet
egy kert gondozása
és most sírni tudnék az eper közt térdepelve...
két éve terveztem
- mintha jelentősége volna -
azt hittem ennél jóval nagyobb volumenekhez
gyártanak tervet filozófiát
és persze ismerem magam:
micsoda véleménnyel bírnék
ha nem delikvensként állnék az ügyben
"hogy valaki mínusz húsz centi hajtól reméljen változást!"...
9.
Azt hiszem, sosem tartottad sokra a verseim,
én akartam örökül hagyni valamit belőlünk,
emlékeztetőt (nem írnám transzparensre
legféltettebbjeim) - viselted bolondságom -
fogadd el utánam a múzsaság nyűgjét
(emlékszel? fenyegettelek vele)
képzelj fényképésznek, kinek a keze folyton
a pillanaton, én sem hittem éles memóriákban...
8.
Egyszer jártam a határon túl,
még általános végén.
Akkor volt divat a nagyon szűk nadrág,
- én is arra vágytam -,
tehát, puszta piaclátogatás:
szabadkai bevásárlóút, farmerért.
Azután két évtized semmi, határon innen.
7.
Nem számított, hányan nézhettek bolondnak
- Mit néz ez a nő pár sor papucson?
azért én rendületlenül jártam köreim,
mérlegeltem felfázás és "vendégség" között:
melyik lehetne jobb megoldás,
ha már leparancsoltam rólad a cipőd.
Mindenkinek igaza van, avagy balul sült esték
6.
Újabban randevúkra járok, hátha.
Jól esik a készülődés,
a "kinézni valahogy" lökdösései,
hogy végre tenni szeretnék magamért:
legalább próba-képesnek látsszak.
5.
Ugyanaz a húslevesillat, mint novemberben,
amikor utolsó vacsoránk alatt kialudt a láng.
Igyekeztem: ne kapkodjam el,
ne fűszeren múljon az emlékezés íze,
hogy szilánk nélkül menj és maradjak;
de menj és maradjak:
ne üljük újra és újra ugyanazt a tort.
4.
Hetekig kívántam. Elsőnek, utolsónak,
- ha aranyhallal találkozom -
talán mindhármat odaszánom.
(pedig vannak szükségeim)
Ki akartam cselezni a gyávaságod,
- biztos, ami biztos -
mintha lehetne feltétlen üdvözülés...
3.
azt hittem nincs fantáziám
hogy csak történt időim vannak
(az egyetlen mérnöki erőm)
de most mikor tavaszelőn
előbújnak a sétálóutcán siető párok
fiatalságuk helyébe képzelem a miénk
ahogy belelassulunk a képbe és
egybefolynak csillogó szemű nevetéseink...
2.
Egyformán bolondok voltunk.
Mint gyermekkorunk bogarait,
ízekre szedtük a csendet...
Olvasom barátom tabáni versét,
és látom én is az ezerszer látott
templom tornyán megrekedt időt,
a téglakockákba csonkolt jeleket.
"Csak én birok versemnek hőse lenni,
első s utolsó mindenik dalomban";
a múlt-leányt kell üldözőbe vennem,
míg homloka mellkasomra koppan.
"Párisba tegnap beszökött az Ősz.
Szent Mihály útján suhant nesztelen,
Kánikulában, halk lombok alatt
S találkozott velem."
Egy percre összenéztünk,
bávatag magam a lenge franciával:
"Nézd, bonbon-ajkú kis madame-jaink
mint keringőznek tovább a Nyárral...
"Én megtehetném és mégsem teszem,
csak tervezem, csak épphogy fölvetem,"
hogy megfordíthatók egek, csillagok,
és minden ég alól Isten-szem ragyog