Szegény Ildikó
Tizedikről zuhanok a földszintre,
Viszlát, Nyár, elkéstél fájó szívemben...
Még bízunk, hisz összetartozunk!
A lét sóhajtása az erény, a szelídség,
Ma már erdőtűz és áradás az ellenség,
Nem csatáznak nemzetek, gyűlölet elmaradt,
Uram, adj erőt, s áldd meg a magyart!
Mennyire szomorú ez a reggel,
Máskor a Nap is fényesebben kel fel,
Felhő mögé bújva nyújtja sugarát,
Lebiggyeszti mosoly ajkam vonalát.
Napi ebédet osztok, betevőt,
Kiszolgálom a soron következőt,
Ponyvás sátor alatt illatozik jó falat,
Otthontalanok, kiket e csapat jóllakat.
Oly erősen jött az érzés, nekem segítenem kell
Mennyi, mennyi hajléktalan, éhes, beteg ember
Csodát tenni minden nélkülöző családért
Mosollyal gyógyítani lelki táplálék
Odaadással, szeretettel ételt adni
Rászorultakat óvón pártfogolni
Megbirkózom én e nagy feladattal?
Nektár-sárgán izzik a Nap,
Elbújik piros fátyolban,
Midőn a horizont alatt
Lebukik messze távolban.
Ott lakom én Alföld legszebb részén
Orgona nyílik május elején
Cinke dalol rügyező diófán
Kerítésen kitekint borostyán
Estély ünnep forgatagban kereslek
Táncolva sodor zene óceánján
Báli vendégek keringőt lejtenek
Csak te hiányzol az élet színpadán
A Nap már rég lebukott a horizonton,
Aludni tért, fáradt lelke lenyugodjon.
Helyét átadta ködpárás éjszakának,
Kitett, kóborló vándorok hazavágynak.
Ragyogó vizű tengerparti hullámon
Vízcseppek csillognak szikrázón ruhámon
Csendesen folydogál tajték talpam alól
Búcsúszavakkal lemenő nap megcsókol
Börtönöm ablakán szemem szemedbe néz,
Üvegen át érintjük egymás tenyerét,
Kezed az ablakon, enyém a túloldalon,
Kezemben a kagyló szótlan, néma hangon,
Napszemüveged lassan leemeled,
Míg rám nézel, s a szavakat keresed,
Fújja a szél a hajam, száll a hídon,
Gondolatom elborítja fájó kínom...
Nem is oly régen zöldellő éden tavasszal
Azúr tengert folyók összekötnek tavakkal
Öntörvényű ember gázol semmi reménnyel...
Álmomból ébredtem fel üzenetedre,
Rögzítőm mély hangon, sürgetve jelezte,
Röpke óra, s randevún legyek a parkban,
Hársfavirág nyílik a késő tavaszban.
Tündöklő ég szendergő reggelen
Hajnali köd tovaszállt hegyeken
Magányos fehér nyír öreg bölcsé
Büszkén magasodik bokrok fölé