Szentendrei Katalin

Csönd és sötét

Bámulom a sötét földet.
Vágni lehet a csöndet.

Tovább...

Emlékszem

...ó, azok a mosolygós szemek...
...az a finom, édes száj...

Tovább...

Minek...

Minek a láb, ha nem futhatok hozzád?
Minek a kéz, ha nem ölelhetlek át?
Minek a száj, ha nem csókolhatom szád?
Minek a létem, ha Neked nem adhatom át?

Tovább...

Fénytelenül

Úgy érzem, semmim nem maradt,
A világ szerteszét szaladt.
Bámulom a nagy üres semmit,
Árnyakat, de még mennyit.

Tovább...

Hallgatásod

Belém mar a csönd...
bénító hiány árad szét testemben.

Tovább...

Üzenet

Mindenki alszik már, de én nem tudok.
Egy kis világító téglatestet bámulok.

Tovább...

Itt lesz

Sötétség és ború.
Fájdalmas koszorú.

Tovább...

Úton

Elindultál, már úton vagy.
Lépted mindenütt nyomot hagy.

Tovább...

Messze

Nyújtom a kezem,
de messze vagy.

Tovább...

Nem lehet

Megtaláltam.
Elvesztettem.
Elvesztettem?
Az nem lehet.

Tovább...

Neked

Tudom... nem kérted.
De megkaptad szívemet.

Tovább...

Beköltöztél

Beköltöztél...
S minden magán viseli nyomodat.

Tovább...

Bárcsak tavasz lenne már

Bárcsak tavasz lenne már...
Sétálni a napsütésben...

Tovább...

Örök végtelenben

Szép szemedben elvesztem.
Mélységében fürödtem.

Tovább...

-

Csillog a patak, mi ülünk a partján.
Egymással szemben, egy-egy kő hátán.

Tovább...