Szentesi-Horváth Gyöngyi
Minden napon némán szólíthatlak.
Senki nem hallja, csak Neked üzenek.
Csak Neked szól lelkem halk szava.
Súlya igen nagy, már félek tőle,
segíts meg, ha kérhetlek, engem, hogy
megtanuljam cipelni a lelkemet,
jobban tudjak figyelni, mint eddig,
próbálom, hidd el, hogy jobb legyen, de...
Azt hiszem, hogy szeretem a csendes magányt,
mikor a rajzaimmal pepecselek
hosszú órákon át, elmélázva a mintán.
Ilyenkor kikapcsolom teljesen magam,
hogy feltöltve nyugalommal érezzem,
hogy milyen erővel visz el a békességbe
az egész művelet, az érzés olyan finom,
olyan különlegesen jó, mint egy masszázs...
Eljött a szabadságod ideje,
Te döntesz, hogy most
mit teszel, és mikor.
Magad Ura vagy, élj vele.
Itt ülök némán, csendesen,
nem tudom, mit hoz még az életem.
Nem tudom, hogy a jó jó lesz-e.
Szeretnék még egy kicsit ragyogni,
nem szégyellve, boldogan nevetni.
Ha az élet terhe
könnyebb lehetne,
nem nyomorodna
meg oly sok ember
benne.
Toll-e, vagy ceruza vagy néha klaviatúra,
mindegy, ha írni kell, valamit gyorsan kerítek.
Szalad a gondolat, s életre kelnek a betűk,
hogy eláruljam, mi az, ami az enyém, ami
a szívemben éledt, amit irántad érzek.
Itt ülök némán, s hallgatok,
Hogy belül mi van, tanakodom,
Annyi az élet göröngye, nehezen lépek előre.
Hogy a múlt bennem sebet hagyott,
A jelen bajaival fájdalmat könnyen fakaszt.
Majd ha egyszer már nem leszek...
Ha elmegyek, ne keresd a síromat,
nem leszek ott a föld alatt,
nem zár a mélység, sem faláda,
füst leszek a halál markában.
Amikor a nappalok s
az éjjelek összefolynak,
amikor a másnapot hiába
tagadnád, olyankor
a holnapot sem várod.
Nagyon boldog kerek esztendőt,
Drágám, ötvenezerszer szebb
éveket, mint eddig volt, legyen
ajándék, hogy jobb és szebb
éveidben éld az életed.
Odakint figyel a hideg,
lesi, hogy a kutyám liheg.
Még én a hidegnek harcát
állom, a kabátom a nyakamba
húzom, sétára megyünk a ház körül.
Ha felhagyna az új esztendő
A szomorúságos napokkal,
Boldogabb lehetne mindenki.
Áldott, békés karácsonyt mindenkinek
Ünnepi, díszes, szép ruhában
áll a karácsonynak fája,
fényes tőle a karácsonyfa,
csendben, feszülten vár a
kis harang a fán.
Gyermekkorunk úgy elszalad,
mégis várva várt az álom,
hogy legyen gyorsan a felnőttkor,
mert azt gondoltuk, hogy nincs is
annál szebb, se jobb.
Nemsokára elköszön az ősz,
hogy átadja helyét a télnek,
és jő a hideg éreztetni,
hogy megjött s itt van, kopogtat.