Szerencsés Tünde
Az égen apró mécsesek gyúlnak,
Langy az est, tücsök ciripel halk zenét,
A virágok mézes illatot szórnak,
Lassan terül szét feketén a setét.
Gyermeknap van, a legkedvesebb ünnepünk,
Ők azok, kik oly sokat jelentenek nekünk,
Életünk értelmét adják, nélkülük sivár lenne a világ,
Értük dobban minden nap szívünk, hajtják motorját.
Drága Anyám!
Felőled álmodtam,
Veled virágos réten sétáltam.
Kézen fogtál,
Csupasz talpunk simította a fű zöldjét,
Virágok édes illata szállt felénk.
Piros tojás, csokibárány
Árván maradt, gazdára vár,
A sonka a tálon maradt,
Fertőtlenítőben mégse ázhat,
A kölni se fogyott el ma,
Kezünk ázik illatában.
Anyu, Apu! Én ezt nem értem...
Királyok fején korona,
Hercegnő ruhámhoz is az jár,
De most mindenki azt mondja,
A korona egy gonosz járvány.
Ki tudja, milyen úton érkezett,
Jött kéretlenül vírussal telt keze,
Talán, mert mindenki vétkezett,
Lépte nyomán bizonytalanság, félelem.
Lassú lépteivel érkezik az est,
A fák ágaira a Hold aranyat fest,
Az égen apró mécsesek gyúlnak,
Zajok hangjai békésen alusznak.
Oly jóleső, ha valaki ránk figyel,
Egy szál virág, kedves szó, egy ölelés,
Hiszen a nő annyi terhet cipel,
De a mai nap a miénk, és ez nem kevés.
Markodba hadd rejtsem el a csendet,
Selyemfonállal hagyd, hogy kötözzem át,
Gyere, bújj mellém, most senki sem lát.
Suttogj fülembe szépeket, lágy szerelmeset,
Szavaid puha takaróként simuljanak rám,
Nézésedben elveszve legyen az meleg ágy.
Drága Anyám s Apám,
Ha most eljönnétek hozzám,
Kicsit karjaitok közt pihennék,
Anyámra puha takarót terítenék,
Meg ne fázzon, jaj, úgy félteném,
Apám erős kezét szorongatnám,
Homlokotokra csókomat halmoznám.
Arany-pozsgás fánk sül,
Gyöngyöző olaj illata száll,
Fodros szélű édességtől
Roskadozik a tál.
Bánatod messzire elűzzed,
Orvosságod a boldogság legyen,
Lelkesedj, még ha rossz is kedved,
Dobbanjon a szépért a szíved,
Okulj a mindennapokból,
Gondolj arra, jobb lesz a holnapod.
Kint az alkony, lassan érkezik,
Az ég fekete selyme lebben,
Hócsipkék bújnak alóla ki,
Templomok díszes szeme fénylik,
Jászolban Kisded pihen.
Hát eljött az álomhónap,
Fényűző, az ünnepek róla szólnak!
Díszes füzérbe öltöznek a csatornák,
Házainkra békesség száll.
Lelkünk oly fehér lesz, mint a hó,
Szívünk kitárjuk, mert adni jó!