Szerencsés Tünde
Kései virágok nyílnak a kertben,
Lehullott szirmok alattuk búsan,
Elmerengek a messzeségbe,
A kéklő égen fellegek futnak.
Szíved nyugalmát
Ne zavarja semmi,
Csip-csup dolgokkal ne emészd!
A napok oly gyorsan peregnek,
Ki tudja, mit hoz a jövő,
A mában szép terveket szőjj,
Lehet, átírja az élet,
Sebeket horgol az idő...
Kifürkészhetetlen a sors,
Pilleszárnyon száll,
Tükörből visszanéző arcod
Minden nap más és más.
Csendesedj és hallgasd a folyót, ne szólj.
Karomban pihenj, fogj szorosan, ölelj.
Nézd az apró kavicsot, ahogy gurul,
Ragyogva hintázik a Nap a vízen.
Lábad előtt térdelek, Uram!
Nézz le rám a csendben,
Hangod suttogjon fülemben,
Szent kezeddel ölelj át!
Már kopik a kék, fakóbb fenn az égen,
Arany fénye szunnyad a lángoló Napnak,
Fodros fellegek takarják merészen,
Lombos fákon madarak álmodoznak.
Mennyivel más most ez az ünnep,
A szívekbe keserűség lépett,
Gondolatban mindenki a múltat idézi,
A Jóistentől a szabadságot kéri.
Krizantémok csendjében
Veletek vagyok,
Mint falevél a szélben,
Repül hozzátok gondolatom,
Előjön a sok kedves emlék,
Nevetek, hol meg sírok,
Elképzelem, hogy
Vállamon pihennek az angyalok...
Aranyló színekben ringatom magam,
A hegytető már fehér ruhát cserélt,
Téli idő terít kemény jégpáncélt,
Harmat szitál, áztatja lassan hajam.
Szinte látom
Ajkad piros bársonyát,
Szinte hallom
Hangod moraját,
Érzem
Kezed melegét,
Puhán lágy az érintés.
Arany fényárban araszol a Nap,
Az erkély asztalán csillan sugara,
A falakon kúszik a reggel zaja,
Gondolatom nálad jár.
Ki tudja, milyen úton érkezett,
Jött kéretlenül vírussal telt keze,
Talán, mert mindenki vétkezett,
Lépte nyomán bizonytalanság, félelem.
Tél van megint,
Mintha sose ment volna el,
Szinte hallom, ahogy liheg,
Oly hamar visszaérkezett.