Szilágyi Dorina
Békésen, néha hullámzó víz
Mint a csendes szellő, édes íz
Egy kövecske csobban
Hullámok miatt kissé robban
S ha ezernyi tűzben égő kő ér bele
S ki is alszik szinte a fele
Hirtelenjébe úgy füstöl és párolog...
Ha egyszer úgy magadba mélyedve lentre merülsz,
S időtől függően úgy bentre kerülsz,
Hát halld meg hívó hangodat,
Zene általi segítő dallamokat!
Engedd el
S akkor a szívem elengedte a tegnapot
Mindent mi volt és amit kaphatott
Oly nehezen de tovább kell menni
S mily vicces a sok csomagnak indulóban lenni
S akkor a szívem elengedte a múltat
S nem lehet már a sebemen annyi szurat...
Gondolataim száz felé járnak,
Beleestem ebbe a mély pocsolyába,
Csak egy mondat jár az eszemben,
Van egy kapcsolat, és menthetetlen,
Hát menj onnan, ahol nem érzed a jót,
Hallgass a szívedre, és figyelj rá jól,
Ha menni kell, menni kell...
Fekete tollad ragyog meg a fényben
Sötétség borul be az égen
Hangod hallatszik az erdős részen
S te megjelensz a múló idejében.
Úgy vonulok át szíveden, mint nyári vihar,
Mi hatalmas széllel támad, hol minden kihal,
Meleg levegőt hessegetve el hűtöm le forró lelked...
Gondolkodom csendesen,
Hány méter az élet, Kedvesem,
Hányszor üt a hideg testembe,
S mikor hullnak ránk a csillagok,
Huzatban körülvesznek az illatok.
Úgy futok utánad, mint egy gyermek,
Csak ölelésedre vágyom, fogni kezed.
Úgy szorít a torkom, mint fakérgen a drót,
S szívemet elöntötte a fájdalmas kór.
Ha egyszer padlóra kerülsz,
S nem fuldokolva mélyre merülsz,
Mindig lesz, ki megfogja kezed,
Több könny idővel nem hagyja el szemed...