Szilágyi Teréz
Úgy tört rám a kínzó magány
Hirtelen,
Mint az ősz tarka ruhában,
Részegen.
Miért van a bánat
Fájhat-e ha vége
Mérge keser pohár
Kopár szívem félve
Térbe sötét mélybe...
Szerelem,
Rám törtél, mint izzó lávatömeg.
Égetsz, fájsz,
Lassan gyötörsz, mélyen húsomba vájsz.
Éjjel szól most,
Minden csillag
Álomporos,
Csendesen száll
Puha felleg,
Holdudvarban
Átölellek...
Veled
Úgy jött,
oly gyorsan sepert végig,
mint nyári zápor!
Nyomában
Élet maradt szívemben
Minden dobbanáskor,
Lelked lelkembe forr.
Elmentél...
Örökre itt hagytad nekem
a reggeli Szelet,
mely búsan dúdolja Veled
szerelmünk dalát.
A Napsugár fénylőn süt le rám,
Melengeti testem és lelkem,
A Szél lágyan végigsimogat,
Kacéran karjába kap,
Duruzsolva altat el...
Szükségem van Rád,
mint a Napsütésre,
mely lágyan simogatja arcomat,
mint kezed érintése.
Csak nézlek Téged,
fogom két kezed.
Csillogó szemedben
elvész a félelmem,
bánatom feledem.