Szivós Anna
Most nem jó a csend,
a szívem zakatol,
elengedni a múltat,
el kell valahol.
Mindenemet elvesztettem
Már nincs visszaút
Fájdalmam a felhőkig száll
Ott kinyit egy kiskaput
Karácsony estéjén
beköszöntött a remény,
felvillanó gyertyaláng
az alkony hófehér egén.
Odakint csend van
a hó hullik némán
a város zaja is
hóba merül
Halkan sétálok,
temetőben járok,
lábam porba lép,
nem üt zajt.
Csak egy valamit kérek,
mást nem akarhatok,
mindenért, mit vétettem,
csak megbocsássatok.
Már oly rég volt minden,
azóta más lettem,
mérgesen suhannak
az évek felettem.
Sokszor fogtál kézen, vezettél,
egyengettél, utat mutattál,
ahol voltál, ott volt otthonom,
szerettél, és minden te voltál.
Hideg sárban lépkedek
nem nézem az utat
szemem könnytől homályos
lelkem fény után kutat.
Sikító hiénák között lépek,
Férgek csúsznak lábamnál,
Halott árnyékok nyúlnak értem,
Már semmi sem válik álommá.
Elhullnak az álmok
hófehér könnyekben,
semmivé foszlanak
hulló kis pelyhekben.