Szuchánszki Aranka
Pünkösd napján is figyelj nagyon, kérlek,
légy nyitott, ha feléd fordul egy lélek,
talán azért, hogy szeretetét adja,
vagy tőled szereteted elfogadja.
Ünnepek körül megkísért a vágy,
fájó szívem a múltba visszavágy.
Gyökereink hívogatnak néha,
jó lenne visszamenni a múltba.
Éreztem, hogyan éled bennem a csoda,
hogy anyja pocakja a gyermek otthona,
szíved dobbanásai a legszebb zene,
apró, pici léted a mesénk kezdete.
Fotókat nézek, s megrohannak az emlékek.
Furcsa, milyen pillanatokra emlékszek.
Azt mondtam, megnőttél egy pillanat alatt,
pedig dehogy, jó hosszú az a pillanat.
Hófehér galamb száll a templom tornyára,
pünkösdre díszített keresztény oltárra.
Megtelik a lélek mennyei áldással,
alázattal suttogott, szent imádsággal.
Nemrég a tél didergő lehelete
szorította a megduzzadt rügyeket,
ma már puha párákat sóhajt a föld,
s madarak igazítják a fészkeket.
Nem tudok sírni, hiszen
elsírtam őt már régen,
valahol azt gondoltam,
anya örökké éljen.
Szobában aggódásod lépte,
elfáradt sóhajok halk nesze,
pihen a szél ablakod előtt,
a párnáidra fájdalom dőlt.
A tükörbe nézel, és ott vagyok veled,
az én életem is hordozza a szemed.
Hiszen a szemek fénye és csillogása
mutatja, milyen az embernek a társa.
Gazdagságot hozzon neked az élet,
Rossz emberek messze elkerüljenek.
Voltak napok, mikor mentem volna innen,
az iskola nyűg volt, szomorú sorscsapás,
mikor mindenfelől jött a dörgedelem,
kapd össze magad, csak semmi lázadás!
Tudom, nem kell megváltanom a világot,
csak elmesélek egy káprázatos álmot.
Álmodtam, hogy egyszer a Föld fellélegzett,
többé már fájdalmaiban nem szenvedett.
A hajnal ölel, mikor ébredek,
az óramutató halkan lépeget.
Néha megáll a csend a szobában,
fény tükröződik az ablak arcában.
Árnyékosodik már mellettünk az erdő,
barkásodik szépen a mogyoróvessző.
Ősszel hervad, tavasszal újjászületik,
világunk teremtése, lásd, így működik.