Szűcs Ilona Helena
Emlékszel a hajdani kócos nyárra,
mikor selymes fűben fürge szöcskeként
ugrándoztunk, s te, a csábító legény,
csaltál zöld mélyére, forrtál a számra.
Napok óta marja szemem
az álmot kergető nyugtalanság.
Vihar dúl szívemben, és nem lelem
szavaim tiszta balzsamát.
Tónak végén lenge fátyol,
pókhálóból szőtt varázs,
holdnak fényén megcsillanó,
apró gyöngyök, mily csodás.
Aranyleplét reám vonta,
simogatta arcomat,
bőröm pírja felragyogott
augusztusi ég alatt.
Miként a hajnal fényében
a nyíló virágok,
bókolva siratják a tegnapok örömét;
úgy könnyezem én is,
nyíló szarkalábaim szolid derűjét.
Hányszor éreztem már fájdalmát a múló alkonyatnak,
mikor a napkorong utolsó sugaraival intett felém,
s mint búcsúzó szerető dajkált szemlesütve, tenyerén.
Ó én szegény, kit elhagy olykor a remény,
magamtól kérdezem,
vajon látom-e még a holnapom...
Hiába minden, könnyem is hullik,
ablakom ásít, nem jössz te már,
tenyerem rejti pergő fájdalmaim,
lelkem is kihűlt, néma a száj.
Emlékszel...
Apró fények ragyogtak a cseppekben,
és bőrömön magukba szívták
a sokszínű szivárvány színeit.
Lassan, gördülve csiklandott,
és vélem együtt ujjongott a nyár.
"Előttünk" a puha lábnyomok telet
rajzoltak a sétányra, s az alkony, barna
hajadon fényesen felragyogott.
Félszeg árnyak osontak, "sugárkoszorút"
vontak márvány homlokod köré, mintha
búcsúzót, utolsó érintést küldenének;
majd "csenddé" szelídülve szunnyadjanak,
fények és hangok a néma merengésben.
Lelked tiszta üvegablakán át nézel...
és simogató tekinteted bűvöletében,
görcsbe rándul bennem a sóvár érintés,
hogy ereimben vágyam kitörő tüze lángoljon.
Átkozott a röghöz kötött távolság,
mely úgy növekszik a szikesen,
mint homokba fúló ősi tanyák...
Selyemkóró gyöngyös ékén
hajnal fénye úgy ragyog,
mint szemednek tüzes kékjén
ébredező csillagok.
Ha színekkel szeretném leírni,
mit szavakkal nem lehet,
gondolataim palettáján
már kék uralja a szívemet.
Karácsonyi fények, mikor kigyúlnak
Egy sötét téli éjszakán,
Emlékeim már soha el nem múlnak,
És didereg a fagyott téli világ.
Kimostam a lelkemet,
legyek néked hófehér,
Karácsonynak éjszakán,
mikor lelkünk összeér.