Szűcs Judit
Két kezem tenyerét
Emelem szívemhez
S ajkamat formálja
Ezernyi gondolat
Mély sóhajok közt
Gondosan keresve
A szeretetszavakat.
Vattacukros felhőkön táncoló
Édes bókok, elcsattanó, ifjú csókok.
Cifra ajtó küszöbén
Cseresznyevirágzás idején,
Ábrándozó ajkukról
Szép ígéret szólt - suttogva.
Balatonparton
Ülök a stégen,
Csillan a tó, már
Alkonyul éppen.
Alkonyul éppen.
Vándor lábak
Az út porában
Nyomokat rejt el,
Amit a szél újra és újra felkap,
S fújja szerteszéjjel.
S ahol van...
A szemek ragyogó mosolyában,
egy lélegzetvétel szünetében,
egy Isteni sugallatban,
egy szívdobbanásban,
a csend morajában,
az erő forrásában.
Lépj közel
egy ölelésre,
mely szavak nélküli tolmácsa
az érző szívnek.
Szép májusi reggelen a pipacsmezőn
Rét dalát hallani, mely csivitelő.
Körülötte a búzakalász díszeleg,
Virágja igézi meg a méheket.
A tehetetlenség pillanatában leszünk igazán
Őszinték és végtelenek,
Önmagunk tükrében időzve születnek meg...
Egy szempillantás,
Két szívdobbanás,
Veled az élet
Eggyé lett.
Emlékszem, néha olyan hideg volt a kezem,
S Te akkor mindig szóltál:
- Gyere, ülj le ide mellém, s nyújtottad máris a kezedet.
Kell az a huncut, gyógyító mosoly.
Kell a jóízű nevetéstől "szemekbe szökkenő" örömkönnyek.
Kedves...!
Mondd, ugye, nem fagy el a szeretet,
Ha december után majd a január követ?
Nem fagy el minden cseppje,
Legalább ugyanúgy árad majd, mint Szenteste?