T Tamás Ferenc
Harangok zúgnak a katonák lelkéért
Hol vannak már a régi szerelmesek?
Hová tűntek az illatos rózsalevelek?
Azt ígérték, hogy mire lehullanak a falevelek,
Már újra otthoni, jó kis melegben leszek.
Harangok zúgnak a katonák lelkéért,
Jajkiáltás száll az elesettek üdvéért.
Magányosan sétálok a nyírfaerdőben,
Gyönyörködöm a csendes álomfelhőben.
Távol a város ezernyi zajától,
Távol a cselédek civakodásától.
Körülölel a csend, mindenhol nyugalom,
Csak álmodozom a régmúlt dallamokon.
Amit énekelve szavaltál csakis nekem,
Hogy vidámak legyünk, oly` könnyeden.
Harag kelt a nemzetek között,
Arrogancia volt mindenek fölött.
Romlásba és kárhozatba döntött
Apát, anyát, családot orvul átdöfött.
Gonosz felhők gyülekeztek mindenekelőtt.
Olyan réges-régi korban születtek,
Amikor még szava volt a becsületnek,
Eredménye volt a kétkezi munkának,
Becsülete volt az egyszerű munkásnak.
Hová menjek most én?
Mi legyen velem?
Hová forduljak én?
Immáron nélküled.
Este van, csend és nyugalom,
Nyár végi, fülledt unalom.
Golyó csak néha röppen,
Estefelé ágyú sem dörren.
Derűs, csillagos éj várható,
Jaj annak, aki kihasználható.
Menj a magány csalfa útján!
Merengj a korok elmúltán!
Borúsan lógatod fejed,
Egyedülléted kesereg.
Magányos vagy tán örökre,
Hiába vágysz gyönyörökre.
Ez az utolsó visszaszámlálás,
Legvégső lépés, mit megtettél.
Égő nyomokat hagytál magad után,
Gaz nő nyomodban, semmi más.
Mondd, miért csak a rosszat látod,
És szerzel folyton rá bizonyosságot?
Eltaszítod magadtól a világosságot,
De befogadod a csalódottságot.
Hát elmentél, végleg itt hagytál,
Sajnos, többet közöttünk nem járhattál.
Te, aki fiatalon annyit játszhattál
És mindig mindenkihez szólhattál.
Hogy mi volt kettőnkkel a baj, nem tudom.
Én még látlak, mikor szemem becsukom.
Még játszom hajtincseddel álmomban,
De nem tudok mit kezdeni magányomban.
A sötétség csendben kúszik feléd,
Az árnyékok megnyúlnak lassan.
Az éjszaka rád nyomja sötét bélyegét,
Te meg csak bámulsz mozdulatlan.
Valamikor réges-régen,
Valahol a Don-vidéken
A magyarság megszületett,
Egész nép felemelkedett.
Egy nemzet él itt magában,
E kicsinyke, kis hazában.
Mész a napsütötte utcán,
És fütyülsz egy régi dallamot.
Nem kell törődnöd a világgal,
De néha megnézel egy-egy arcot.