T Tamás Ferenc
Álom, egy elérhetetlen álom,
Melyre vágysz hosszú éjszakákon.
Egy elképzelni is nehéz vágy,
Melyet nem látott más, csak az ágy.
Csak egy pillanat volt, ameddig láttalak.
A vonat ablakából egy pillantásra meglássalak,
Hogy észrevegyem a mosolyt az arcodon,
Ahogy álltál várakozva a peronon.
Mondd, miért gondolok Rád?
Folyton-folyvást csak Rád?
Amikor este álmosan becsukom szemem,
A Te arcod látom, amint lefekszem.
Néha csak úgy járok az emberek között,
És csak nézelődök körbe-körbe.
Látom az emberek szemében a megfakult fényt.
A valaha volt hit és remény elvesztését.
Látom, hogy szólni senki sem mer.
Csak egy dolog marad: a néma üvöltés.
Egyik este vezettem az autómat,
Alig vánszorogtak a kilométerek.
Körülöttem a néma csend üldögélt,
Meg a fényszóró mutatta árnyékország.
Állj csak az út mentén,
És nézd, ahogy elrohan melletted az Élet.
Viselkedj csak szépen, csendeskén,
Ahogy kihagysz minden lehetőséget.
Csak egyetlen szó van, `mit mondhatok: szeretlek.
Nem tudom ezt másként mondani: szeretlek.
Szeretném szonettbe foglalni,
De oly` nehéz bonyolultan kimondani.
Napra nap illúzióban élünk,
A boldogság szertefoszló illúziójában.
Hiszünk, tudunk, szeretünk
A napi küzdelmeink valóságában.
A költészet napjára
"A rakodópart alsó kövén ültem én"
És vártam, hogy elússzon az a dinnyehéj,
Hittem a szóban: "A hetedik Te magad légy!",
De közben kikacagott egy gyümölcslégy.
Egy élet kezdetén a szív húrjai
Éppen csak mozgolódnak.
Csak az ösztön vezérli őket,
A kisbaba egészséges életösztöne.
Az első szavak kimondásával
Már kicsit erősebbek lesznek.
Ünnepelni jöttem a NŐT,
Az örök Istennőt,
A tündérkirálynőt,
Egyszóval: a NŐT.
A mindennapok félhomálya
Beárnyékolja életem, de biztonságot ad,
A napi mókuskerék néha-néha haladásnak tűnik,
Ám valójában mindig csak egy helyben járunk, és ugyanott vagyunk.
Csak állok egyedül, némán,
És meredten bámulok magam elé.
Valahol a távolban szól a lélekharang.
Egy új lelket kapott a mennyország.
Simogatóan meleg nyári éjszaka volt.
Éreztem, hogy lelkem elhagyja a testem,
És felszáll egyenest a fellegek közé.
Magam mögött hagyva szeretett városom.
Itt állok immár az életem delén,
Ideje visszanéznem, mit is értem el én.
Éltem én már eleget.
Kaptam hideget-meleget.