
T Tamás Ferenc
Nézem oly` jól ismert szemedet,
Látom benne az együtt töltött éveinket.
Lassan őszbe csavarodik
A mindig szép hajad,
Amit állandóan csavargatsz,
És immár sokat fested.
Itt vagyok télen, sötét szilveszter éjjelén.
A magány és a hideg a társaim.
Előttem a hideget magából ontó erdő.
Mögöttem az üvöltő üresség.
Én hiszek a feltétlen anyai szeretetben.
Én hiszek az ártatlan gyermek mosolyában.
Én hiszek a bölcsőben gügyögő kisbabában.
Én hiszek az anyai ölelés megnyugtató melegében.
Mondd, Te miben hiszel?