T Tamás Ferenc
Látom a lányt a téren, a padnál
Álmodozó tekintettel álldogál.
Kezében egy szál sárga rózsa,
Az Élet neki még jócskán adósa.
Valamikor, hajdanán gyerekként Budán
Kalimpálni tanultál egy vén zongorán.
Szívből csodáltad a zongoratanárnőt,
Istenítetted, mint egy királynőt.
Üdvözlet a pokol kapujában!
A mindennapok kínjában.
Küzdhetsz napra nap,
Hátha lesz még másnap.
Ici-pici ház áll a kis dombocskán,
Arra járva megláttam lassacskán.
Sokat mentem, fáradt voltam, és éhes,
Ólomlábam volt már oly` nehézkes.
Éjt nappallá téve robotolsz,
A sok munkától fuldokolsz.
Az óra túl sokszor körbejár,
A nap lassan-lassan lejár.
Csendes magányban tekerem a pedált,
Elhagytam messze a városi arzenált.
Nem hallatszik semmi, csak a ciripelés.
Diófa ágáról szól egy kis csiripelés.
Oly rég indultam, messze van hazám,
Rég nem látom, hol is élt nagyapám,
Nincs meg az út, hol mentem hajdanán,
Csak pár fényfolt pislog az ég vásznán.
Körülöttem a sötét óceán,
A messzi Enceladus vár reám.
A fény völgyében minden ragyog,
Az emberek vidámak és gazdagok,
Az égen csak apró felhőpamacsok,
Még az odaút is fényesen kanyarog.
Hegyek ormán, zord bércek között,
Ahová a csend gyakran beköltözött,
Áll egy kis faház, gondozott szépen.
Takarosan, sok odaadással, békességben.
Szende szellőkön szárnyalva,
Magas ménekkel menetelve,
Képzelt környékeken kóborolva
Csak kalandozz ábrándozva!
Ím` mindannyian itt vagyunk, ahogy hívtál.
Minden ismerős és barát, akit bírtál.
Küzdöttél és megpróbáltattál ezerszer,
Hisz` nem nyertél, csak vesztettél végtelenszer.
Nem kell tovább senkinek teljesítened!
Mindörökké legyen könnyű a föld neked!
Áll egy templom a kis domb tetején,
Körötte rég elhervadt a vetemény.
Elhagyták régen, az enyészeté lett.
A zord idő játszmáján ő vesztett.
Mikor ér már ide a meleg nyár?
A naptár most május végére jár,
Nem köszönt be tündöklőn a fény-ár,
Csendben vastagodik a ruhatár.
Szemem lehunyva hegyeket látok,
A hegyek ormán szilaj jégvirágok,
Kőből, fagyból és hóból font alkotások,
Szél formálta, dér edzette hófúvások.
A szerelemről szó sem volt,
Ahogyan ő ott megcsókolt.
Lenézett rád a telihold,
Elvesztetted az önkontrollt.