Takács László (Taki)
Derült idő, derült lélek,
ilyenkor érzem, hogy élek,
szívem nyitva, befogadó,
távol a rossz, itt van a jó.
Veszett fejsze nyel-e?
Sokat foglalkoztam vele,
S határozottan állítom: nem!
Persze ez csak az én véleményem,
De gondoljanak csak bele:
A létének egyik fele
Mindenestül elveszett.
Láttam ma:
lemenő napot,
felkelő holdat,
fagyfogta tőzeget,
a széle olvadt,
gémek rebbenését,
ahogy közeledtem,
hiába lopóztam...
A kilátást pára zárja,
nehéz köd ül tájra, bájra,
kedvenc képem köd megette,
de tudom, ott van mögötte...
Nézek csak egyre nyegle lényedre,
de nem jövök rá a lényegre,
rejtegeted,
mi van veled...
éjfél s nulla óra közt
egy pillanatra megpihen,
nem üt az óra,
nem szól senki sem,
e pillanatra csönd lesz,
a mindenség megáll,
nem ad hozzá semmit,
de nem is negál...
Triptichon
M6/1
A dombtetőn a kopasz fák ága
az Ősz művész tusrajz grafikája,
gyönyörű rajzolat
az őszi ég alatt...
Elnézem a
falat halat,
mi áthalad
a víz alatt,
ő a követ...
Nem látogat meg az ihlet...
majd én meglátogatom,
szép szavakat veszni hagyni
lustaságból nem hagyom
Lelkemben verseknek ezere van zárva,
Ki akar törni mind, börtöne rácsát rázza,
Kíváncsian figyelem mindeniket,
Vajon melyik szabadul legközelebb...