Takács László (Taki)
Ó! A kenyér fenséges illata...
A kenyér fenséges illatára keltem,
a konyhából szállt fel, s kerengett felettem,
nagyot szippantottam, mélyen letüdőztem,
csodás ez az élmény, ünnepi, időtlen,
bőséges reggeli tápláló reménye,
roskadozó asztal mennyei, szép képe
jelent meg ébredő, lelki szemem előtt.
Reggel locsolok és gyártom
Az én saját szivárványom,
Egyesegyedül az enyém,
Egy picurka magánremény
Kicsinyke kertem rejtekén,
Lelkemben rejtegettem én,
De hiába rejtegettem...
A csalitban szelíd őz,
Ki-kiles, elidőz,
Csendesen kilép,
Belépője szép,
Kecses fejét fűre hajtja...
Közjáték
Út közepén áll egy bika,
Kitágult az orra lika,
Lélegzete vihart kavar,
A patája földet kapar,
Mindenki fut, ki merre lát,
Ki keresné saját baját...
Fel, fel, fel az égre,
szállni végre,
nem gondolni
semmiségre,
sem nagyságra,
csak rálelni a világra...
Tréfás kedvű a tél jege,
s nem különb a műjég sem,
ülepükre pályázik
fergeteges kedvében.
Rajtam hullám, rajtad fodrok,
Te csak állsz itt, én meg sodrok,
Hordozom a nagy hajókat,
Rajtad csupa kicsi csónak
A fenyőfán galamb búg,
visszajön véle a múlt,
múlt idők, a gyerekkor, hol
a Krizbai néni korhol,
mert felvertük a Köz porát,
eszem most már igazat ád...
Égig érő lajtorjám
Végtelennek tart, ormán
Piciny csillag egyedül
Csodát játszik, hegedül...
Értekezlet,
Szóból kazlat
Hord össze a nép,
Mutassa, elméje ép
S mily okos,
Lelkesedése hány fokos,
S közben tényeket feledve...
Triptichon
Ülök a vadlesen,
A környezetet lesem,
Nem vadászok én
Csak élményekre...
Két kicsi nyúl
Úgy dönt, lenyúl
Már valamit,
S így valakik
Lesznek végre,
Így hatva népre
Játékos szavak
Tisztán szólanak,
Nincs bennük érdek,
Csak szellem, temérdek