Tálos Csegő
Beli világ beli beli
Kutyasággal teli teli
Aludj aludj aranyágom...
Az égen a csillagok,
mint apró pixelek,
képernyővédőt kapcsol,
míg verset gépelek.
Mert mennyit ér a holt költészet?
Élő líra kell, mely jelen van a mindenkori mában
(hisz már ott volt az ősalmában).
Álmában ne zavarja meg semmi, s ne beszéljen félre.
Légy összeszedett, vigyázz a rendre,
hiszen erre vagy te megteremtve,
higgy, ha tudsz, s hited álmokat fakaszt,
mint dús mezőkre gondol a paraszt.
avagy öniróniám
csak a jelen szép és örök
ne legyenek benned körök
letaszajtnak honnét jövök
a kutya is nekem köhög
azt ugatja semmi közöd
rajtam röhögnek az őrök
nehéz idők miket töltök
mert a lelkem túlon zömök...
még nem tudom, ha rázendítek egy versre,
hogy Attilára gondolok vagy Weöresre,
mert hát itt van most is ugyanaz az este,
melyből Attila a titkokat kileste
Hamis a vágyad ha máshogy szeretsz
Jézus szívét körbejárva sírva nevetsz
helyesen csak akkor szeretsz
ha az ő szívéhez vezetsz sokakat
kell hogy legyen utad
kell hogy legyen urad
kell hogy érdekeljen a világ...
Életemet belesírnám egy versbe,
nem jön az ihlet, ma nem téged illet,
de egyszer csak elkezdesz írni,
még nem tudod, még nem látod,
de hiszed, hogy te majd továbbviszed,
és érezni kell, különben minek élni,
mindig félek a zenétől, mint mástól is,
mely hamar felvisz...
Nagyon kell az Isten,
bármerre nézek, van,
s ha nekem elhitted,
Neki majd még jobban.
Tudod, az én verseim
pusztába kiáltó szavak,
amit úgy szeretsz, nincs
bennük szépség, csak ordítanak.
Kimeríthetetlen vagy Istenem,
ahányszor kérek, újra adsz,
és mondom, hogy innét már ismerem,
bennem bármerre haladsz.
Örömteli ez a napom,
az Istent is ingyen kapom
irigykedni, belém hagyom
bújni hát az Őrangyalom.
a józanság pillére
részegen összeroskad
a szúnyogos délutánban
a próbát kiállni képtelen
a leglényegem várni kell
míg a bizalom fái
nagyra nőnek...