Tamás Andrea
Csak állj meg egy percre, és láss!
Csak állj meg egy percre,
és nézd az eget,
az égitestek üzennek neked,
titkokat árulnak el,
csak nyisd ki a szemed!
Ha tél van, a természet meghal egy kicsit,
ha tél van, az ártatlanság színe beterít,
beterít virágos és sáros helyeket...
Természeti képek szavakba öntve régi és új ruhában...
Napúrfi alkot,
víz tükrére csillogó
aranyhidat fest.
Ha hívtak, te mindig mentél,
hogy segíts embertársaidon.
Sorsod elfogadva indultál útnak,
mikor egy másik világba hívott az Úr.
"Dombon törik a diót, a diót,
rajta vissza mogyorót, mogyorót..."
"Töröm, töröm a mákot,
sütök neked kalácsot..."
Töröm, töröm, jól megtöröm,
darabokra aprítom...
Hétfőn lelkembe költözött az a hitvány Remény,
kedden kedvemet szegte a kendőzetlen való,
szerdán fellegekben szárnyalni lett volna kedvem,
de tudtam, hogy nekem ez nem való!
Van egy titkom,
elmondom neked,
pssszt!
Megtaláltam,
a pontban a végtelent.
a nyomasztó csendben a tiszta hangot,
a fárasztó zajban az érthető szót,
egy zűrzavaros világban a rendet,
a szép pillanatban az örökkévalót.
Szavakkal játszom:
feldobom,
elkapom,
a fejükre állítom,
szétszedem,
elteszem,
előveszem...
Érzed a dalt, én meg a verset,
hallod a zajt, én meg a csendet,
látod a Napot, én meg a Holdat,
éled a Jelent, én meg a Múltat.
Vagyok, aki vagyok,
egy senki a homályban,
senki a szürkeségben,
az élet vad-tüzes viharában.
Hűvös, hegyi patakocska,
légy a barátom!
Hűtsd le izzadt testemet
fülledt, forró nyáron.
Gyermeknapra verset írni,
színeset és szépet,
olyat, mint egy ének?
Kedvem lenne éppen!