Tamás Andrea
Van az úgy, hogy elfogy a pillanat,
melybe teljesen beleélted magad,
nagyokat haraptál a húsából...
Csodákat csendít a csend,
dúdolom néma dalát,
zendül és rezdül a szó,
zümmög, duruzsol a táj.
Csengő-bongó rímek,
Szemem előtt színek,
Sorok végén díszek,
Üde dallam szívnek.
rózsabokornak illatozása
varázslatosan nyiladozása
pillangócsapat játszadozása
napsugaraknak simogatása
Nap süt, fenn kék,
lenn tó az ég,
zöld fű, fa, méh,
fúj még a szél.
Pirosló égbolton kialvó napsugár,
Éjszaka csendképét csillagok alkotják...
Fogd meg a kezem, apám!
Segíts, hogy felnőjek,
Taníts meg a világra,
Engedd, hogy fejlődjek.
Te vagy az idő,
én meg az óra,
engedd, hogy perceid
számoljam sorra.
Ki lehet az a ráncos ember a tükörben?
Nem ismerem!
Vonásait nézve rokonom,
szegény, hogy megöregedett...
nem festem magam
ha sírnék úgyis
összemosódnának a színek
összefolynának
lecsorognának
lehet a fehér blúzom is
pecsétes lenne
és nem jönne ki a folt...
Volt egy kislány Panna,
haja dióbarna,
hajnalpír az arca,
fecsegett az ajka.