Tamás Magdolna
Légy te a kotta a dalban
Enyhe a szónak a zajban
Légy te a kékje az égnek
Olvatag selyme az éjnek
Holnap, ha ránk köszönt a reggel...
Holnap, ha véget ér az éjjel...
Holnap, ha átfogsz két karoddal...
Holnap, ha biztatsz majd szavakkal...
Kéz, mely bölcsőmet
vígan ringatta egykoron
Ma fűzfagörcs ágak sűrűje,
Min a kín hintaként imbolyog
Jeges viharban gyűlölködik a holdvilág
Ordas, veszett kutyaként tombol kint a táj
Dühöngő hóförgeteg szélnek üvölti bánatát
Dobálja, s szórja szét a keserves halált.
Egy szörnyszó, iszonytató,
Egész létem felbolygató,
Agyam két részre szakad,
Testem másik úton halad.
Melyik az igaz?
Oroszlán leszel az élet ketrecében?
Vagy nyúl leszel, mit hiszel lelked rejtekében?
Boldog gyermekkorom méhkas-zsongása
Rég elcsitult már,
Mint vihar előtti csöndben
A madarak csacsogása.