Tán Ferenc Gergő
Tölts ki pohárba,
Öblösbe, ahogyan szereted.
Nézd, hogy futok!
Az üveg falán egyre le,
Elérem az alját, majd
Kicsit visszafröcskölök,
Majd hintázom egyik parttól
A másikig, végül megnyugszom...
Februárban hosszan elaludtam,
Testben, lélekben bebábozódtam.
Lehetőségem nyílt gondolkodni,
Sötét volt, és bús magánnyal teli...
Elmúltunk, mint a szivárvány,
Kiderült, nyomvonalunk vakvágány.
Mentünk mindketten, de más úton,
Te az egyiken, én meg a másikon...
Mélységes fekete csillag
Öblösen vetemedik el,
Bomladozó anyag alatt
Kényszerűen nyomva...
Szerelmes csillagok,
Látjátok, itt vagyok.
Alattatok állok,
Dühös szavakat kiáltok!
(Te) Érted? Néked-Téged
Minek nevezzelek? (Téged)
Szólítottalak már neveden (Téged)
De sokan hívnak így (Téged)
De hát akkor ki vagy (Te)
Valami egyedit akartam (Neked)
Erősen gondolkodtam (Rajtad)
Becenevekkel illettelek (Téged)
Egyik sem volt igazi (Néked)...
Félhomályban meg-megállva
Megremeg a kezem-lábam.
Körbenézek, eltévedtem,
Keresem utamat mindhiába.
64 mező, 32 fehér s fekete,
Óriási csatának kezdete.
Megannyi bábu felsorakozva,
Egyik a másikat támogatva.
Testemen selymes paplan,
Megvéd hidegben s fagyban.
Mégis reszketek és fázok,
Párom uTán kiabálok...!
Tűrök, rohanok, szaladok utánad,
Akármit csináltam, Te utáltad...
Kedvedre tenni nem lehetett!
Ez kemény vitákhoz vezetett...