Tán Ferenc Gergő
Hétfőn halkan, haragosan hívott fel.
Kedden kellemesen kedveskedett.
Jobb később, mint soha,
Anya helyett néha mostoha.
Jó munkához idő kell,
Új élethez is 9 hónap kell.
Titkos jel, melyet csak mi ismerünk,
Ketten tudjuk, mit jelent és nevetünk.
Csak bámulnak utánunk az emberek,
Hogyan lehetséges ilyen szintű szeretet?!
Tükörbe félve nézel,
Ökölbe szorított kézzel.
Folyton az megy a fejedben,
Hagyd abba, azonnal fejezd be!
Mit gondolsz most rólam?
Érdekel, hisz nemrég voltam...
Hiányzol, vajon mi lehet veled?
Egymással voltunk egy egész telet!
Te is gondolsz néha vajon rám?
Vagy emlékemet elfújta egy hurrikán?
Engedd meg, hogy olyan legyek,
Amilyet gyermekeim álmodnak meg!
Engedd meg, hogy olyat tegyek,
Amire büszke lehet minden gyerek!
Kalitkában ketten éltünk,
Szabadsággal telt kilétünk.
Már mindenünk megadatott,
Mégis pokolra kárhoztatott...
Életem egy egyszerű, zárt ajtóval kezdődik,
Megannyi kulcs más-más helyen férkőzik.
Csak egyetlenegy igaz kulcs tudja nyitni,
Első feladatom ezt a megfelelőt keresni!
Hibáztam... oké... de ez miért baj?
Eső nélkül sincs sohasem vihar!
Elvárják egy tökéletlen világban,
Ne találjak hibát rothadó virágban!
Szombaton olyat tettem
Huszonhárom esztendősen!
Kinek mondhatnám el?
Soha senkit sem érdekel...
Van egy ház, amiben élek,
Sosem lakták gonosz rémek.
Régen Te is itt éltél velem,
Te voltál mindig mindenem!
Átadtam szívemet egészben,
Összetörve tartom most kezemben.
Nem volt jó csere, tört a portéka,
Nem segíthet rajta modern apotéka.
Mézzel csepegtettél,
Szavakkal kecsegtettél.
Áldottam becses neved,
Kortyoltam hazug leved.