Terjéki Tamás
Köszönöm a szép estét,
melyet varázsoltál nékem,
álmodó gyöngyvalóddal
úgy ragyogtál az éjben.
Tündérkertben, ím,
hát újra látlak. Jaj,
nem akarom varázsát.
Oly kedves, gyönyörű
arcod s szemeid pillantását.
Gyöngéd, finom, halovány,
oly túlvilági ében. Mint
gyönyörű csillag, mely
fényével édesen igéz.
Parlagon hever
szívem minden csücske.
Már évek óta nem
szeretett senkit.
Álmaim útja a szívedben vész el,
hisz királynője leszel a szerelem
tengerének. Gyönyörű szemedet,
mint csillagot nézem, s a boldogságot,
ím, szent kincset, meglelem.
Hideg téli éjjeleken,
S hűvös nyári estén,
Vélem porba hulló
titok: ím te, mint
legszebb emlék.
Magányba forduló, kies,
szürke létem. Kit mindig
csak fentről néznek a
csillagok. Szikrázó tavak
lágy vizei: szívem mostan
véletek csak nyugodtan dobog.
A szertefoszló
álmokkal engedlek
el téged, koldus-
szívem nélküled
bús utakra téved.
Szeretet szép estéjén
álmodozom rólad, ragyogó
két szemed nékem
tündököl a holdban.
Álmodón fürkészem a
csillagos eget,
sóvárgó szívem egy
barna szempárt
keres.
Szerelem szép
rózsáját tiporja
az élet, egy igaz
gyöngyért vágyódnál,
szívében láng, még
aligha égett.
Kedves, szép fényképeden réved szívem mindig
Kedves, szép fényképeden
réved szívem mindig.
Lelkem oktalan, forró
vágyát, elmém kérlek fojtsd
el hamaron.
Nappalokra éjszakák,
az évekre hónapok.
S az idő törvénye csak
nálad mulandó.
Nem látok az álarc mögé,
mely elrejti a titkot.
A kedvesség, s szép
mosoly úgy hiszem,
csak limlom.
Keserűn búcsúzik el
már a remény, s bús-
komorrá válik az
élet.