Tilk Józsefné
Arcomon táncol a holdsugár...
Álmokat ráncol alkony után
Szökevény nap melege ringat,
Körbe fényt, illúziót villant
Napsugarak szöknek be az ablakomon,
kacér táncot járnak összegyűrt ágyamon
Arcomra mintát simogatva tévednek,
lágyan, melegen fényükkel keltegetnek
...
Ha ezer évig élnék, s örökké szolgálnék,
lesném minden gondolatod, lennék ajándék,
akkor sem tudnám meghálálni néked,
hogy világra hoztál és óvtad összes léptem.
Jaj! Istenem, miért van, hogy vén szívemben tüzet most raksz?
Eszközt is adj, mivel roskatag test parazsát eloltsam!
Zöld ketrec lakója egy magányos pacsirta
bánatosan sír, mert szűk néki a kalitka
Csőrével tollait egyfolytában tépkedi
Mert a kies földet magasból nem nézheti
Már kétségbeesetten verdesnek szárnyai
aprócska testét magasba hajtja vágyai
Boldogan arra lépked barna pici lányka...
Félévszázada, hogy világra jöttem,
költöztem, születtem vagy idelöktek,
de ezt tíz évvel szinte megtetéztem,
így már jócskán halandó korba léptem.
Csend honol az éjben és még mindig várom,
garázs ajtaja csapódjon, ahogyan zárod.
Ügyetlen voltam, és ügyetlen maradtam,
mint minden ember, úgy én se halhatatlan
de vágytam a napba, föl a csillagokba,
hogy sugarait majd testem köré fonja
most csak állok, már tudom, hiába várok,
mert semmi sem tölti ki, fájó hiányod...
Ha... két szárnyát kiteríti, ember, s az állat felhőnek hiszi
Ha... könnyeit némán énekli, kertek virágait öntözi
Ha... suttog, mint fűszál között a szél, s csobogó patakként beszél,
hozzám jön s kézen fogva mesél, lankadatlan biztat sose félj...
Az édes napfény elvakít,
látványa magaslatra hív...
dombtetőre felballagok
ahova vágy csalogatott.
Ágak között fenn a fán
Sárgabarack kacsint rám,
Mosolyogva hívogat:
Szedjek gyorsan finomat
Megráztam a gallyakat
mind fejemre pottyantak
Földről sorba felszedtem...
Azt látod, hogy angyal vagyok
Szárnyak nélkül szárnyalhatok
Mert, ahogyan te átkarolsz
Szerelmeddel elvarázsolsz...
Végképp megbolondultam,
Bugyuta verset írtam.
Tollamból csak az folyik,
Szerelem uralkodik.
Toll voltál,
véremben mártóztál és úgy írtál,
szavakat égettél a lelkembe,
nyilakat rajzoltál a szívembe.