Tiszperger József
Két út közti a kétség, melynek kis tér jut e házban.
Felhős mennybolt könnyei hullanak kint a nagy hársra.
Érzem, hogy a düh
úgy borít el engem,
mint ahogy a
viharos tenger
zúzta szét
azt a kis csónakot,
amiben eddig voltunk
ketten.
Fekszem a földön,
nyitva a szemem
Az órák telnek,
én nem alszom el
szabad vagyok
odúm koszos
ágyam üres
éjszaka nem alszom