Toldi Miklós
Még egyszer hazasétálnék...
Nyugodtan, nem rohanva.
Kiszáradt számmal ízlelném nemes borodat.
Az ajtód előtt megállnék;
talán már más a vendég...
Lám, közeleg az idő.
Kezdete a gyógyulásnak.
Minden érték elszáll,
Ideje a gyónásnak!
Emléked törött üvegcserepei sebzik lelkem.
Levágták karom, mi kebleden pihent.
Darabokra hullott testem.
Részeim, mik régen egésznek tűntek,
Most az agyagos, sáros földbe tűnnek.
A bőrömön belülről érzem a bűnünk,
Talán a vérünk, mi hordozza;
Mi hívtuk életre,
A bujaságban tobzódva.