Tölgyesi Géza
Rövid-e, sok-e nekünk az élet? ...
Ha majd elsötétülnek az évek
...S végre nagy akarattal esti fények
libbennek tetőled, megtenni neked,
amiért úgy éltem, dolgoztam eddig...
Szemedbe homlokunk csillaga merít.
Ámen a félénk, gyönge mosolyokra.
Ámen a könnyes arcra a szelíd
leánykán s a nyíló ablakokra.
Ámen itthon, hol mosolyod segít.
Fiatalok. Szépek. Egy asszony meg a férje.
Jönnek olykor, és enni hoznak estebédre.
Megmosolyognak, s mondom, Isten áldja őket,
s intenek s nézem, nézem a harangverőket.
Hasíts papírt, hozz igéket,
s meggyere, ahogy reméltem.
Ragadj meg zizegő kövön,
s ha te volnál, volna öröm.
Ha tartoztál, szomorú szemeimmel
összenőttél, mint a gyümölcsös ág
leng, hajladozik napos felhőivel,
s ragyogó lombokból tükröz a nyár.
Hírt Éva mosolyára...
És ha minden áldott nap
téged elimádkozlak,
magam mögött is tudlak,
s már semmi meg nem borzaszt,
ajtó se csapódik rám,
szelíd rejtekhelyed vár,
s a szívemet bejárván
legörnyedsz a lábamnál...