Tóth Bence
A világok harcán, melyeken az ember
Önmagából önmagára csap,
Láttam meg, míg vártam fűben lapulva a hajnalt,
Ahogy a sok-sok kis csillagok rendszere
Ellobban.
Csak nézem a szemedet,
karcsú, éles mosolyod rezzen,
kérdem istent, az életet,
mondja meg, mit szeretek
benne.
Úgy szeretlek téged szerelmi álmom
kérkedő, s magasra szálló álmok közt,
mint tudását az emberek tudósa,
amit hajdanán féltve leszakított.