Tóth Brigitta
Már értem
Boldogság, nehézség, mély érzelmek,
Melyben, ha nem vagy velem, elveszek,
Fogod két kezem, vezetsz engem
Gyermeki erdőn át, anya, gyere hát.
Hosszú haja
Repül a széllel
Sudár alakja
üvölt a fénnyel
Csábító ajkai
Mérget szórnak
Hosszú ujjai
Karjába húznak...
Sötét árnyak bábja a hajnalon,
elmentél, hiányzol nagyon...
Feladtam nincs tovább
A szívem elszállt
Messzire repült
Tőlem távol
Valahol földet ért
És szétrepedt
Meghasadt lelkem
Mikor kimondta...
Leírom érzésem
Mi iránta szövődött
Mély szerelem kötődött
Biztosan megtalállak
Egy szép hajnalon
Mikor majd
Gombóc akad torkomon
Kuporodva egy sarokban
Nem vagyok boldog
Minden sötét,
éjfeketébe lép
Senki nem törli le könnyeim
Elrejtem bánatom,
ne lássák nekem fáj nagyon.
Remegő kézzel nyúlok a papír felé
Remegő szemmel látlak magam elé
Remegő hanggal ismétlem neved...
Ahogyan olvastam az élet sorai között, rátaláltam egy csodás létre,
ami senkinek nem lehet csak nekem. Talán kíváncsivá tettelek talán nem,
de ha akarod megsúgom neked kedvesem, te vagy a csodálat ami engem méltatott,
és pár percig áltatott.