Toth Enikő (Teni)
Évtizedek már mögöttem - emlékirka,
mindennapi leckém most az élet írja,
van, hogy megbukok, éppen nem vagyok jeles,
ám repetálni, hiszem, mindig érdemes.
Szól a csengő, az élet iskolájába lép a diák,
felelősséggel tovább kell adnia a tudásmintát,
nem sejtheti, nehezebb a lecke, de jobb is így talán...
Anyák napi emlék illata tolul rám,
lelkemben áldó-öröm, örök-hála, s lám,
szárnyra kelve a letűnt múltba visszajár
felidézve téged, imádott, jó Anyám.
Egy egész lét nehezül rám,
s már az élet is ridegebb,
az emlékek ezüsthúrját
pengetik a nyűtt idegek.
Az izzó napgolyó legurult az égről,
vörös sugarai lebegtek a kéken,
estnek szürke fátyla szép lassan hömpölygött,
mikor a tornácpárkányán ültél éppen.
Hazajöttem, ahol a gyermekévek
emlékére hull - bánatnak gyászleple,
s lám, a porta rozsdája felcsikordul...
Üres már a sírbolt, és sötét a lelkünk,
feltámadás fénye, világítsál bennünk,
vessük le a bűnnek átkos koloncait,
gyújtjuk szíveinkben a hit kanócait.
Indul a Szeretet
fel a Golgotára,
vállán az emberek
súlyos bűnös-fája.
Szeretettel ma felköszöntelek,
nem hoztam ajándékot, virágot,
télnek csalóka, ravasz játéka
hóval takarta be a világot.
A temető ma néma csendben fülel,
fenyőfaágakon szunnyadó szelek
hírt hordó, fáradt útjukról megtértek,
és összesúgnak a zöld tűlevelek:
Látod? A friss hant terhét alig bírja,
bú könnyeit, a temérdek koszorút
emlékek árnya horpasztja ily hamar!
Sose hunyászkodj meg,
ne húzd magad össze,
hadd nézzenek úgy rád,
mint egy bátor nőre.
A karod, mely egykor ringatott... merev,
mint ajkad, mely bölcsőm felett dalolt,
lecsuktad óceánszemed, örökre le,
nem hoz már a vörös hajnal holnapot.
Megtört a test, fáradt a lélek,
megcibálták nagyon az évek,
gyógyulni akar, tenni... érez,
tiszta elme, értelem kérdez.
Rímeimbe most szent hála vegyül,
szerelmed nem illat, mely tovaszáll,
homlokodra megértés barázdája ül
- ketyeg az idő, a perc meg nem áll -...