Toth Enikő (Teni)
Egyre rövidebbek lettek az esték,
égboltra fröccsen a csillagos festék,
kandallóban táncol az izzó pernye,
mintha az emlék egérutat nyerne...
Valentin nap. Nézd, egészen jól megy a bolt,
- szívecskék, virág, csoki, gyertyás-vacsora -
röpke szerelem, mint mesében volt, nem volt,
módinak hódol világunk mohó-kora.
Hó-csend, szép, mennyei fehérség,
süvít az idő, mint forgatag,
és elcsépelt pelyvás-ledérség
seper, zúzmarába ül a mag.
Kedvesem nélkül homályos a világ,
hiába gyúl mécs, ég a tűz, süt a nap,
Hold és csillagsereg ontja sugarát,
őz-barna szemfénye lényemen arat.
Állunk, felettünk az ezüsthold
pöffed hasán repedő palást,
szerelmünk rozsdás rabláncot old,
amíg mi csak sulykoljuk egymást.
Érkeztél, mint Földbe csapódott üstökös,
szunnyadó lényemben felverted az álmot...
Mondd, gondoltál-e azóta néha rám,
mióta arcomba vágtad dühödet?
Átkot is szikrázott durcás-szád talán,
karod eltaszított, és már nem ölelt.
Havazik, és ellep minket a hó,
vastag fehér-bunda érzelminken
pedig még hinni, bízni volna jó,
de már jégcsap lóg a zöld íriszen.
Nappal még olyan bátor vagyok, és erős,
félelmet nem ismerve - törtet a kis hős,
de mikor az éjszaka leple rám szakad,
ha már senki sem lát, friss-könnyforrás fakad,
nedves vánkosom féltve vigyázza titkom,
bár sokszor csalódtam - mégis újra bízom...
Eltűnök... beleolvadok
egy kurta pillanat alatt
karácsonynak zsivajába,
- számos bántalom itt marad.
Az újév nincs távol, itt van a közelben,
óév kezet ráz az újjal bölcs-illemmel,
most csüngünk letűnő múlton, a fonálnyin,
itt az ideje jövőnek nekivágni,
régi elköszön tőlünk, az új beköszön,
január várakozik havas küszöbön,
tekintet visszapillant, majd előre néz,
boldogabb esztendőt - ráz az emberi kéz.
Épp elhalványult a Hold ezüstje,
ismét pipál a házkémények füstje,
hajnal oson a liget tar-fái fölött,
szürke gomolyokba szalad a köd.
Csak egy rím voltam neked, semmi más,
megsárgult lapoknak tintafoltja
- így történt, ezért senki nem hibás -
a szél végül úgyis tűzre hordja.
Lelkemmel idézek egy régi karácsonyt,
mikor oltárnál gyújtottunk ünnep-lángot,
e fényt vittük szobánk karácsonyfájára,
békesség költözött kicsike szobánkba.
Csupán a lelkem lángját látod,
azt a parányi, aprócska fényt,
nem adhatok neked tűző napot,
de gyújtok kanócodon reményt.