Tóth Erzsébet
Tekintetünkben egykor
izzott a parázs,
szerelmünk maga volt
a tündöklő varázs.
Színes csapat gyűlt össze a téren,
népszokás ez ilyentájban, télen.
Külsejük nem mindennapi látvány,
ez valami hóbort vagy csak járvány?
A népszokásnak híven én is behódoltam,
újév hajnalán kómásan fakanalat ragadtam.
Finom kis lencsémet boldogan kavartam,
hogy majd szerencsémet lencsevégre kapjam.
Még a józanság pillanataiban
Ismét eltelt egy év,
és öregebb lettem,
az évek, mint fellegek,
úgy szállnak felettem.
Küszöbön az újév, a múlttal számot vetek,
semmi siránkozás, csak némán emlékezek.
Narancsillat, aranydió,
a készülődés az csudijó.
Törölgetés, vikszolás,
vasalás és pucolás.
Óvtad, védted, oktattad
az ezernyi csöppséget,
ajkaidról édesen szólt
a mese és a költészet.
Avagy a felnőttek piás Mikulása
Útnak indul Joulupukki,
puttonyában krampampuli.
Hó nélküli ünnepnap,
ez biz nem a szép finn lapp.
Szürke a város, alszik a táj,
nyugalmát semmi nem zavarja,
a köd talpig áll.
Mint nehéz takaró, borul rája,
most minden a későősz
szomorú fejfája.
György, Gyula
Disznótorba ment a Gyurka,
a kíváncsiság majd kifúrta,
a disznóból hogy lesz hurka,
hisz nemrég még a földet túrta.
A Tadzs Mahal előtti
ragyogó pompában
gőgösen sétálok
a díszes ruhámban.