Tóth Erzsébet
Mindketten kamaszok voltunk
a kor minden szögletességével,
de már titokban kacérkodtunk a
felnőtt élet gyönyörűségével.
Gyérülő lombok,
hulló levelek,
mennyi szépséget rejt
ezernyi színetek.
Ne siettesd még a nyarat,
hiszen a nap hét ágra süt,
a vándormadarak elszálltak,
de fészkük még ki sem hűlt.
A későnyári tűző nap hevébe`
egy szikrányi rozsda belekap a levélbe.
Polipként öleli álságos bájával,
úgy hinti a halált számtalan karjával.
Ó, azok az átvirrasztott, forró nyáréjszakák
A járvány előtt a fürdővárosban
duhajabb nyarak jártak,
a városlakókra emiatt
kellemetlen éjszakák vártak.
Tiltott szerelem a miénk,
nem szokványos, amolyan lopott.
Nem a mindennapok gondjától
tükörsimára kopott.
Anna-napot ünnepel
az országnak krémje,
a fülledt, nyári éjen
Veszprém vármegyében.
Mikor a fügefalevelet
a szél a nőről lefújta,
akkortól datálódik a
fehérneműk hódító útja.
Cefre erjed hordóban,
Várdán és nem "Bordóban".
Muslicahad körüldongja,
nem lesz semmi a szeszfoka.
Rotyog a lencseleves újév hajnalon,
míg kutyulom, kavarom, ezt hajtogatom...
Engem a hársfák virágzása
minden évben megigéz,
mert lelkem simogatják,
mint egy fehér, puha kéz.
Ami él, mind mulandó,
csak a mulandóság állandó.
Ami tegnap volt,
ma már csak emlék,
tanúja a mának
a holnapi emlék.