Tóth Eszter (Eszti03)
Mit érhet az élet, ha nem látod már szépnek?
Pedig olyan hamar futnak el az évek.
Lekuporodsz csöndben a szobád közepén,
Emlékképek szállnak, futnak most feléd.
Pár nap van csak hátra, az óév lezárul,
A következő évnek kapuja kitárul.
Visszatekintünk, az elmúlt időre
Elgondolkodhatunk, mi lesz majd jövőre.
Mindenkinek van már, akit elveszített,
Kinek a halála mélyen megrendített.
A szíve mélyéről kitéptek valakit,
Aki már régóta a föld alatt lakik.
Minden gyerek felnő, más utakra téved,
Elindul otthonról, de nagyon szeret téged.
Köszöni azt, amit eddig neki adtál,
De az Ő élete másik helyen van már.
Elnehezült pillák, eljött már az este,
Megpihenni készül az ember fáradt teste.
Sötét lett az égbolt, Nap sem süt már régen,
Csillagfény cikázik, holdfény van az égen.
Soha nem késő magadba nézni,
A múlt árnyékából, ha kell, hát kilépni.
Bút és bánatot magad mögött hagyni,
Embertársaidnak sok-sok mosolyt adni.
Elérkezett a nap, amit nagyon vártál,
Már egy-két hónapja szinte tűkön álltál.
Sok év munka után megérdemled végre,
Hogy a csomagolást leteszed a székre.
Este van, lassacskán hajnal felé haladsz,
Elmúlik az idő, de te most is maradsz.
Ha elgondolkodnál sokszor a múlton,
Hogyan is jutottál eddig az úton?
Sok emlék röppen szemeid előtt,
Mily boldog voltál, míg nem lettél felnőtt.
Itt ülök egyedül.
Sok emlékkép repül,
Nagy napra készülünk,
Szívem sajog belül.
Az év legszebb napja,
Ami most is eljön,
Május egy szép hónap,
Emlékeket keltő.
Pár nap van még hátra,
És itt a karácsony,
Úgy, mint minden évben,
Messze a családom
Hogyan is lehetne boldog egy nagymama,
Mint mikor szívében ott él egy kisbaba.
Nem is oly pici, hiszen már nagyfiú,
Ha valaki ránéz, az arca felvidul.
Miért vannak nehéz, boldogtalan évek,
Miért nem látunk minden dolgot szépnek?
Véget ér ez a nap,
Lepihenni készülsz,
Holnapra gondolsz,
A világgal kibékülsz.