Tóth Henriett
A víz, mely máskor lágyan ölel,
Most kidob magából, ha érzi rajtam,
Hogy fáradt szívem otthon hagytam.
Most nem zár magába öle.
Próbáljuk meg megint!
Te kérted, és nem én.
Most jobb lesz minden!
Te ígérted, nem én.
Csak egy lépés, csak ennyi kell, és vége.
Ha megteszem, a mélybe veszek végre.
De nem merek lépni, mert ha mégis,
Ki vigyáz rátok, ha odaleszek én is?
Édes kis hazugság,
Megfontolt, rögtönzött.
Ez lenne, mire szívem vágy?
Elkeseredett, meggyötört.
Emlékszel még a régi időkre?
Mikor azt mondtad, az enyém leszel örökre?
Hol vagy hát?
Emlékszel, mikor az ágy szélén nekem gitároztál?
Hinni szeretnék, de nem merek.
Két szemem fénytelenül előre mered.
Áldást hoz a sötétség,
Ilyenkor nem ölel a kétség.
Megállt a fény,
Megállt az idő.
Álljunk hát meg mi is,
Légy te nekem a nagy Ő!