Tóth József Joco47
Társkeresés,
egy új út, és felfedezés.
Megtalálni azt a párt,
kivel megélhető a szerelem.
Melyben ott a közös pont,
és nincs benne félelem.
Kergetjük a vágyaink,
bennük a gondolataink.
Mikor beteljesülnek,
egy pillanatra elcsendesülnek.
Mondd, lovag,
elmúltak már azok a vágyak,
amivel bevettél oly sok várat?
A vágy elcsitult,
de a várak
még engem várnak.
A pillanat
mindig úgy marad,
ha otthagyod.
De tudod jól,
nem hagytad el,
csak megvárja,
hogy legyen még
sok szép napod.
Rezgő falevél,
mikor letépi a szél,
egy hosszú útra kél.
Remélve azt,
hogy a céljához elér.
A szél átöleli,
és messzi tájakra elviszi.
Kérlek,
hozd el nekem a holnapot,
mert itt a jelenben
már nem maradhatok.
Megéltem azt, ami fáj,
így inkább menekülnék,
hogy ne fájjon tovább.
Felment az égbe,
hogy legyen már vége.
Egy üzenet,
melyet egy kisgyermek kért,
mert háborúban élt.
Egy életút,
melyben mind
különbözőek vagyunk.
Gyermekként hallatjuk szavunk,
de van,
hogy csak önmagunk vagyunk.
Sorsok, életek,
ennyi, amit remélhetünk?
Miért,
talán valami másra vágynál?
Mire vágyhat egy férfi?
A másik nemben
megtalálni a társát,
kinek ő adja
a boldogságát.
Vannak pillanatok,
amikor keresem,
hogy hol vagyok.
Hallomásból
már talán tudom,
itt már jártam.
Egy nő és egy férfi
sokszor nem érti,
miért épp ő kell neki.
Lehet, hogy
csak külső számít?
Az emberi lét
két megalkotója
az anya és az apa.
Anya az,
ki önmagában
teremti meg az életet.
Nézd a gyermeket,
aki most született!
A szemeiben láthatod,
hogy amiért ide
a Földre érkezett,
cserébe valamit
máshol otthagyott.