Tóth József Joco47
Mondd, mi hiányzik az életedből,
ami úgy sugárzik a leveledből?
Valami bús szomorúság,
egyfajta válság,
vagy valamiféle kívánság
az, ami ebben az állapotban tart?
Vajon milyen irányba halad a fény,
amin számára
megnyílik egy egyedi ösvény?
Térben és dimenziókban
a lehetőségei végtelenek,
de nem veszélytelenek.
Mikor eljő az utolsó perc az életedben,
talán azt gondolod, minden rendben.
Ez az élet sora, hogy a lélek elszáll tova,
mert várja egy másik otthona.
Pedig annyi mindent tettél,
de volt, amit nem értettél.
Mit szeretne a férfiszív?
Megannyi vágy hajtja őt,
hogy megtalálja az igazi nőt.
Míg fiatal,
addig nagyok az elvárások,
és amíg nem leli,
számára az egyféle sokk.
Hogy ki vagy nekem?
Egyfajta titkos szerelem,
amiben ott van
egy bizonyos elem.
Mint a rohanó vonat ablakából,
úgy tűnnek el a látványok a mából.
Minden jelen perc köddé válik,
amiből a múlt építkezik.
Látni a szemében a végtelent,
ami a férfinak nagyon sokat jelent.
A női nem szépsége
az emberiség reménysége.
Törött hangjegyek,
egyfajta képzetek.
Mikor még formálódnak
a szólamok,
és messze vannak
még a dallamok.
Megkondult a harang teste,
mely az éji tizenkettőt ütötte,
így egy új év lett belőle.
Az emberiség időegysége,
az évek összessége,
mely mérhetővé teszi a végtelent,
ami számunkra sokat jelent.
Egy nap,
mely egyfajta vízválasztó.
Hogy milyen legyen,
az szabadon megválasztható.
Mécsesláng lobban,
fogd kérlek, a kezem jobban,
egészen addig,
míg már nem remeg,
csak lobog a fény,
és átjárja a remény.
Létezni és szeretni vágyunk,
hogy betöltsük egy régi álmunk.
Férfiként és nőként
megélni a szeretet egy olyan szintjét,
amikor valóban érezzük a másik lényét.
Sorsok, melyek összefonódnak,
lehet, hogy egy új utat mutatnak.
A találkozások nem véletlenek,
mert így döntenek a lelkek.
Mindez az időn és téren túl kezdődik,
és az emberi életben kibontakozik.
Életek hosszú sora,
mit nélküled éltem,
mert valamiért féltem.
Tartottam attól az érzéstől,
ami elválaszt a létezéstől.
Lágyan ölel körbe a hűvös szél,
érzem, hogy a testem fél.
Mert érzi a lehetséges véget,
és nem szeretné még a sötétséget.