Tóth Marianna (banattanc)
Van, hogy bölcsnek hiszed magad
Ócska, sárgás papíron,
Míg Júdás pénze minden szavad,
Könyörgésed én írom.
Napsugárban fürdött, drága, égi élet,
Térdet hajtva néked híven vártunk téged.
Hófehérben szívünk, amint tiszta gyermek,
Hálát adunk érted ez isteni kegynek.
Fenséges ajándék: értelem,
Miértre válasz a végtelen,
Honnan indulsz, és mi az út,
Lelkednek patakja hova fut?
Eljött hát az utolsó nap, köszönetet mondok,
Búcsúzkodva integetnek kedves nyárfalombok.
Nem hiszem, hogy utoljára találkozok véled,
Tündérország kapujában látni foglak téged.
Játssz velem egy kicsit, drága, jó Istenem!
Játsszuk azt, hogy bánat szívemen nem terem!
Játsszuk el, hogy boldog örökké holnapom,
Irgalmatlan éjszakákon nyugodtan alhatom.
Kendőbe kötve hajnalon
Könnyeim hagytam harmaton.
Búskomor arca nem nevetett,
Azt súgta: nevedet ne feledd!
Rám borul éjjel az álomlepel,
Éjszaka tündére csókot lehel.
Oly nehéz tartani nyitva szemem,
Táncol a párna s az ágy is velem.
Szőlőtőkén cinege,
Panaszos az éneke,
A napocska nem ragyog,
Kert végében megfagyok.
Réges-régen, böjtidőben történt ez az eset,
Szent Balázsnak legendája, mit elmondok neked.
Püspökünkhöz nagy sebesen ijedt asszony szaladt,
Hal szálkája gyermekének csöppnyi torkán akadt.
Újév reggelére én most mit kívánjak?
Maradjatok mindig szépek és vidámak!
Kacagtató "szmájli" díszítse arcotok,
Lottóötös üsse pirosra markotok!
Fagyos téli éjjel kis barika béget,
Csöndes esti órán útra kél egy élet...
Csillag az égen bandukol éppen,
Zord az idő szava, későre jár.
Nem jő az álom elhagyott tájon,
Rejtelmes éjszaka ünnepre vár.