Tóth Marianna (banattanc)
Dúdolok egy dallamot,
Ezt most csak te hallhatod.
Ágyad mellett éberen
Csilingel az énekem.
Értsd meg az érzések útját,
Halld zengő léleknek húrját,
Változást mindenben megláss,
Te magad újhodva légy más.
Ha itt lennél, simogatnám szádat,
Ha itt lennél, építhetnék várat.
Ha itt lennél, adnék néked szárnyat,
Ha itt lennél, kívánhatnál százat.
Köszönöm, hogy őrizted délutáni álmom,
Becézgető szavakért a jó Isten áldjon,
Köszönöm, hogy tanítottál minden szépre, jóra,
De most eljött a régen várt, fájó búcsúóra.
Rigó dalol, rügy fakad,
Pázsit selymén gyík szalad,
Réten pipacs mosolyog,
Bárányfelhő gomolyog.
Ha gigászi orcával igazat keresel,
S üstököd búbjára koronát helyezel,
Ha csordádnak pázsitján kesernyés eledel,
S oktondi jószágok csürhéje helyesel,
Ha koldustól két kezed pokrócot elemel,
S igazságérzeted jutalmat szeletel,
Ha színlelő szavakkal szélhámost fedezel...
Én nem kérek többet, csak nevess velem,
Most annyit szeretnék, hogy fogd a kezem,
Én nem kiabálok és nem nyafogok,
Ölelj át gyorsan, mert nagyon vacogok!
Dicső, lovag katonáról szól az ódon ének,
Midőn múltnak réges-régi távolába nézek.
Vitéz, merész harcos volt ő, római és bátor,
Megbirkózott ellenséggel oltalmazón bárhol.
Megy a vonat, zakatol,
Várnak reá valahol,
Zsuzska, Peti, Zolika,
Elviszlek az oviba!
Ím egy csillagocska Isten tenyerén,
Turulnak fénymagja világ tetején,
Mennyei ige, Boldogasszony álma,
Isten kegyelme sólyomszárnyon szálla`.
Változásnak mézillata száll tavaszi szélben,
Ismeretlen jövendőtől holnapomat féltem.
Utódoknak gyermekéért mégis imát mondok,
Őseinkért tövig égtek apró gyertyacsonkok.
Itt a tavasz, gyerekek!
Olvadnak az ereszek,
Lármáznak a verebek,
Réten gombát keresek.
Zúg a bokor, didereg,
Kicsi nyuszi pityereg.
Néked szól e dalocska,
Süssön ki a napocska!
Köszönöm, hogy van a talpam alatt föld,
Köszönöm, a tavasz nékem mindig zöld,
Köszönöm, hogy néha megcibál a szél,
Emléked és történeted a szívemben él.