Tóth Marianna (banattanc)
Mag alszik a hant alatt,
Téli dunyha elszakadt,
Sóhajt a rög csendesen,
Ébresztőmet rendelem.
Mag, mag, magocska,
Kisütött a Napocska,
Bársony rügyet nézeget,
Kerti fák közt lépeget.
Csöppnyi remény, hófehér,
Simogatja két tenyér,
Téli álom, illanó,
Apró gyöngyként csillanó.
Szívemet adtam,
Nevettél rajtam,
Semmit sem kaptam,
Kár, hogy ezt hagytam.
Jeges téli hajnalon
Nézek ki az ablakon,
Éji álom, illanó,
Elvitte egy kis manó.
Fuss, ha a tükörben nem magadat látod,
Fuss, ha a másiknak játékait játszod,
Fuss, hogyha álarcban mossa képét reggel,
Fuss, hogyha esténként ígérettel fekszel.
Békességet e házra,
Egészséget családra,
Múló fagyos levegőt,
Gyertyaviaszt, csepegőt,
Lángos tüzet szentelve...
Ellenségre csendben figyelj,
Bírálatot büszkén viselj,
Rettegőnek reszket szája,
"Halált reá!" - kiált rája.
Angyali ének vígan zengő,
Ünnepi dallam, kristálycsengő,
Isteni élet, áldott gyermek,
Véled a szívem békét lelhet.
Újév reggelére azt kívánom néked,
Költözzön hozzád a szerencse végleg!
Jogásztól ne kérjél sohasem tanácsot,
Irigyednek kínálj mazsolás kalácsot!
Betlehemi csillag vándorol az égen,
Örömmel hirdeti: reggel ünnep lészen,
Zengő énekszóval jöttöd várva vártuk,
Féltő szeretettel szívünket kitártuk.
Hajdanában kicsiny voltam, nagyon-nagyon régen,
Varázslatos mesét láttam ócska, sárgult képen.
Kis ház állt a falu szélén, zúzmarás határban,
Miklós püspök ünnepéről írtak a naptárban.
Most tőled búcsúzok, eljött hát a nap,
Legördült a függöny, utolsó színdarab.
Mesél a bús szél a temetőkertben,
Hallgatom szótlan, némán és csendben.
Hallom egy lágy dallam melódiáját,
Kesernyés emlék bánatos múlását.