Tóth Sz. Éva
Ma sincsen másképp, mint tegnap.
Ki tudja, mit hoz a holnap?
Álmatlan éjszakák hosszú sorát?
Céltalan útjaim fojtó porát?
Én úgy halok meg,
ahogy éltem,
sallangmentesen,
szerényen,
bár életem
szélsőségmentes,
voltam csalódott
és szerelmes...
Gátlásaim rabláncát
széttörni képtelen vagyok,
boldogtalanul múlnak a napok.
Nem szólok én, zavartan hallgatok,
de közben iszonyú magányos vagyok.
Itt állok,
nézem hófehér hajad,
a szeretet lelked mélyéről fakad.
Arcodon gondok vájtak árkot,
szemedben mindig
napfényt látok.