Trebó Róbert
Ó, nagy óceán,
Hullámod hátán
Szelt a Titanic,
Ám első útján
Félve tört félbe.
Van nekem egy tutajom,
Amelyen eljuttatom
Az Istenünk levelét
Mindenkinek szerteszét:
Hallgassatok mind Reám,
Magas a víz szintje, lám...
Cáfold a szerelmet,
Vagy legalább tagadd!
Hazudj a szemeddel,
Vagy mondd az igazat!
Elég bennem az emlékezet,
Mint ami soha nem létezett,
S múltban vagyok hívatlan vendég,
Velem együtt létem így elég.
Szemedet nagy várfalon
Keresztül, ha láthatom,
Eszembe jut, mit tettem:
Te lettél az ihletem.
Hova húzol?
Merre viszel?
Meddig nyúzol?
Miért hiszel?
Benned vagyok, bár a testem tőled messze,
Ez lett a te lelked, és az enyém veszte.
Két kis néma papírbéka
Vagyunk ketten egymás mellett,
Kiknek néha minden téma
Átkot jelent áldás helyett.
...Beleveszett a lelkem
Egy szép, néma hajnalon.
Szeretnélek száz évig szeretni!
Száz év nekem a Létet jelenti,
Mert az élet nem telhet nélküled,
Csakis tőled van bennem révület.
...Az öledbe temetve,
Magam neked megadni
Szavakat nem keresve.
Későn jöttem én a Földre,
Szívem szerint visszamennék,
Láncod mégis idekötne,
Hogy ne legyek én még emlék.
Szemeztem a cseresznyefán...
Viszont nemcsak a gyümölcsöt,
Mert a legszebb szemek reám
Lentről néztek ágak között.