Trebó Róbert
Kibontott hajad
Hullámzó patak.
Csillogó szemed
Isteni remek.
Szerettem, hogy vele kezdtem,
Hogy ölébe feledkeztem,
Örültem, hogy örülhettem,
Hogy a testét körülvettem.
Nem létezik sem a Föld,
Nem létezik sem az ég,
Ne akard, hogy örököld,
Ha érzésed nem elég!
Csillogó Ruhán
Repked a Hajad,
És évek múltán
Is felém halad.
Én sem vagyok több neked,
Mint korábbi száz pasid,
Ki mind ágyba döntenek?
Te kezdted ezt el pedig.
Ó, nagy óceán,
Hullámod hátán
Szelt a Titanic,
Ám első útján
Félve tört félbe.
Van nekem egy tutajom,
Amelyen eljuttatom
Az Istenünk levelét
Mindenkinek szerteszét:
Hallgassatok mind Reám,
Magas a víz szintje, lám...
Cáfold a szerelmet,
Vagy legalább tagadd!
Hazudj a szemeddel,
Vagy mondd az igazat!
Elég bennem az emlékezet,
Mint ami soha nem létezett,
S múltban vagyok hívatlan vendég,
Velem együtt létem így elég.
Szemedet nagy várfalon
Keresztül, ha láthatom,
Eszembe jut, mit tettem:
Te lettél az ihletem.
Hova húzol?
Merre viszel?
Meddig nyúzol?
Miért hiszel?
Benned vagyok, bár a testem tőled messze,
Ez lett a te lelked, és az enyém veszte.