Turbán Adrián
Nem vagyok én Férfi,
Erős s kigyúrt valaki,
Lennék én az bátran,
S néznének nagyokat,
Nagyokat! Itt lennének
Mellettem: Képzelem
Csücsülj ide mellém,
szavald el felém bánatod,
tudom, sok van, hallgatom.
Emlékezz vissza gyerekkorodra,
mikor játszhattál minden jót barátaiddal,
akár bújócskát kívül, kinn a kertben,
vagy számháborút szépen, csendesen.
Rímalkotás jelent nekem örömet,
Mondhatom: Igazán becses művészet
Elképzelni tetteket, miket megélsz,
S érzéseket leírni, miktől jobb kedvre térsz.
Beköszöntött hát véle e tél,
Mint utcasarkba járó Elemér,
Úgy tekintek fel rá; ő bojtos,
S szép felsőben kolompos,
Ömlik belőle a jóság, ámbár
Nem kérked, ha valaki vangál,
Vele késő este semmiségben,
De a jó tetteitől nem tér el...
Gyere, gyere virágok közé, híves társam!
Ugye, milyen jó illata
van?
Közelebb érzem selymes hangzását,
belekapott szél fujdokló
zúgását.
Apám, temetődbe tiszta szívvel belépek,
Majd törékeny szívvel onnan ki is lépek,
S egy szál rózsavirágot a földedre elejtek,
S aztán mily csupa emlékekkel elmegyek.
Biciklis út partjain oly nehéz az élet,
Nem találni itt sehol se teljesen beborított képet,
elfolyik s elvész a pokolban,
királyunk nevét megállás nélkül
mondva,
házfalakról csorgadozik lefele egy mély, nyomasztó fájdalom,
másnak ez oly csodás, de nékem
ez lett a bánatom.
Halál... világban ott csordul a legrosszabb szó,
Nehéz képzelni, szívbe csapódik a golyó,
sokat gondolok e jelentésén máig fogva,
ne most hajítson el messzire a villámbalta.